Kezdőlap » Miért kifejezetten szükséges télen a vitaminpótlás?

Miért kifejezetten szükséges télen a vitaminpótlás?

A szakértőt kérdeztük

Nagy Dóra
0 hozzászólások

Rengeteg helyen olvashatjuk, illetve hallhatjuk, hogy télen kifejezetten fontos a vitaminpótlás. Hogy ez miért van így, arról Dr. Kómár Mária szakgyógyszerészt kérdeztük.

Fontos a D-vitamin pótlása

A legegyszerűbb indok arra, hogy miért kifejezetten fontos a téli hónapokban a vitaminpótlás az az, hogy nem tudunk annyi friss zöldséget és gyümölcsöt enni, mint például a nyári hónapokban. Amiket a hideg évszakban el tudunk fogyasztani, azok vitamintartalma nem elegendő – hangsúlyozta Dr. Kómár Mária. A szakgyógyszerész hozzátette:

„Télen ugye nem süt annyi nap, a napsütéses órák száma kevesebb, ezért a D-vitamint például ilyenkor célszerűbb megemelni. Ezen kívül a D-vitamin még a kalcium felszívódásában is segít”

Dr. Kómár Mária szakgyógyszerész. Fotó: Miklós András

A C-vitaminról se feledkezzünk meg

Emellett a C-vitamin is kifejezetten fontos ilyenkor, hiszen nem csak az immunrendszert erősíti, hanem antioxidáns is. Dr. Kómár Mária elmondta: ha gyengének és fáradtnak érezzük magunkat, legyengült az immunrendszerünk, a B-vitaminokat javasolja. Kiemelte közülük a B6-ot és a B12-t.

Ne féljünk segítséget kérni

Vitaminvásárláskor sokszor érdemes kikérni egy gyógyszerész véleményét. És hogy miért?

„Azért, mert a gyógyszerész megkérdezi, hogy milyen gyógyszert szed. Például fontos odafigyelni, ha valaki savcsökkentőt vagy vérhígítót szed. Ezen kívül milyen más étrendkiegészítő vagy egyéb terméket szed, hogy ne szedjen be dupla dózist”

– hangsúlyozta a gyógyszerész.

Hozzátette: ezen kívül fontos az életmód milyensége is, hiszen aki stresszes, annak több magnéziumra van szüksége. Ha valaki rendszeresen sportol, annak pótolnia kell az elektrolitokat, valamint ugyanúgy szükséges magnéziumot szednie.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy