Egy jótékonysági program dekorációját rongálták meg a legutóbbi adventi hétvégén Szegeden. Az Ingyen Energia Ház-Rotary Advent színpadának díszeit letépték és összetörték. A rendezvényen idén 4 millió forint összértékben támogatnak 33 rászoruló családot.
![]()
Idén 33 család 120 ezer forint értékben kap támogatást
A Rotary Advent 15 éve szerves része a szegedi karácsonyi programsorozatnak. Ugyanis a Klauzál téri színpadon minden esztendőben rászoruló családok számára gyűjtenek adventi adományokat. Emellett gyermekcsoportok szoktak karácsonyi műsort is adni itt. Idén 33 család ünnepét szeretnék szebbé tenni, mindegyiknek legalább 120 ezer forint értékű adományt szeretnének átadni a jótékonysági akciójuk keretében. Ez azt jelenti, hogy összesen legalább 4 millió forint összegű támogatást kapnak a rotarystáktól.
A tizenöt év alatt erre még nem volt példa
Azonban olyan dolog történt nemrég, amire a tizenöt év alatt nem még nem volt példa. Ugyanis megrongálták a jótékonysági rendezvény helyszínét. A színpad és a mellette álló fabódé, ahol forró italokat osztanak adományért cserébe, minden évben ünnepi díszbe öltözik. Ezt most megrongálták a legutóbbi adventi hétvégén. Az emelvény két oldalán lévő girlandokról letépték az üvegdíszeket, azokat pedig szétdobálták és összetörték.
Valószínűleg hamar elkapják a tetteseket
A Klauzál téren egyébként több térfigyelő kamera is helyet kapott, így valószínűleg hamar fény fog derülni arra, hogy ki rongálta meg a Rotary Advent díszítését.
