Ebben az évben is megtartotta hagyományos karácsonyi műsorát a Maros-menti Idősek Otthona. A bentlakók és a dolgozók is szerepeltek az ünnepi előadásban, sőt, idén is érkeztek óvodások. Botlik Anita, a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény főigazgatója elmondta: az idén először megszervezett nyílt családi napjukat innentől szeretnék minden esztendőben megtartani.
![]()
Elrepült az év az idősek otthonában
A 2025-ös év nagyon gyorsan elrepült a Maros-menti Idősek Otthonában élők és a munkatársak számára is, hiszen rengeteg programon vettek részt. Idén szervezték meg először a nyílt családi napot, ami akkora sikerrel zárult, hogy innentől fogva mindig meg szeretnék tartani – hangsúlyozta Botlik Anita. A Szivárvány Integrált Szociális Intézmény főigazgatója elmondta: az otthonban is nagyon készülnek a karácsonyra.
„Természetesen a tradíciókat nagyon-nagyon szeretjük őrizni és meg is tartjuk”
– emelte ki. Ugyan nem vasárnap, hanem hétfőnként, de minden adventi héten fellobbant egy-egy újabb gyertya lángja az intézményben.
A kisfenyő csodakarácsonya
A hagyományos karácsonyi műsoron nemcsak a munkatársak és az ellátottak szerepeltek, hanem gyerekek is érkeztek. A Makói Óvoda Kálvin téri tagintézményének Napocska csoportjából jöttek nagycsoportosok, akik egy szép műsort adtak elő. Makán Marianna óvodapedagógus megosztotta: egy saját maguk által kitalált, A kisfenyő csodakarácsonya című drámajátékkal érkeztek. Hozzáfűzte: a karácsonyi készülődésbe természetesen bevonják a kicsiket is, a műsorok összeállításában is kikérik a véleményüket.

A Makói Óvoda Kálvin téri tagintézményének Napocska csoport nagycsoportosainak A kisfenyő csodakarácsonya című előadása.
Nagyon sokan gyűltek össze
Az eseményen részt Czirbus Gábor alpolgármester, Székely Ildikó, a városrész képviselője, Sirokmán Ildikó, a Maros-menti Idősek Otthona megbízott részlegvezetője, valamint egyéb protokollvendégek a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény képviseletében.

Botlik Anita, a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény főigazgatója, Czirbus Gábor alpolgármester, Székely Ildikó, a városrész képviselője és Sirokmán Ildikó, a Maros-menti Idősek Otthona megbízott részlegvezetője.
