76 ezer. Forintban sem kevés. És emberéletben? Ennyiszer mentett életet a Gondosóra az elmúlt három évben! – írja közösségi oldalán Czirbus Gábor. A makói alpolgármester hozzátette: ma már közel 1 millió aktív felhasználója van.
![]()
A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető, havidíjmentes jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy az idősek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket. A program egy egyszerű jelzőkészüléken keresztül a szolgáltatáshoz tartozó, éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálat és a megadott kontaktszemélyek bevonásával működik. A készülék által a felhasználók egyszerűen és gyorsan kapcsolatba léphetnek a diszpécserközponttal, ahol szakképzett munkatársak nyújtanak segítséget a felmerülő problémákban. A jelzőeszköz úgy működik, mint egy kihangosított telefon, beépített hangszóróval és mikrofonnal, annyi eltéréssel, hogy a készüléken keresztüli kommunikáció csak a diszpécserközponttal lehetséges. Azaz semmilyen más irányból nem érkezhet hívás a készülékre és semmilyen más irányba nem tud hívást kezdeményezni.
A Gondosóra életet ment
A készülnek napjainkban közel egymillió aktív használója van– vagyis nagyjából minden második idős honfitársunk viseli és az életmentéseken túl 700 ezernél is több alkalommal nyújtott hétköznapi segítséget – tér ki rá a bejegyzésében az alpolgármester. Czirbus Gábor hozzátette: szükség is van rá.
A meghosszabbított kéz
A zsúfolt mindennapokban sok család nem tud mindig ott lenni idős rokonai mellett, miközben korosztályi sajátosság, hogy bármikor adódhat olyan helyzet, amikor azonnali támogatásra szorulnak. Ebben segít a Gondosóra. A hozzátartozók „meghosszabbított kezeként” ad biztonságot és gondoskodást – ráadásul teljesen ingyen minden 65 év feletti számára. Az igénylés egyszerű: gyógyszertárakban, online, ingyenes telefonszámon. Idén a legidősebb korosztályok részben automatikusan is megkapták.
Ne legyen belőle politikai célpont!
A program indulása óta rengeteg embernek segítettem az igénylésben és a beállításában. Mindig azt mondtam – emelte ki az alpolgármester – hogy bárcsak soha ne kelljen használni – de ha kell, életet menthet! Ezért különösen fájó, amikor pusztán politikai okokból támadják a Gondosórát és lebeszélik róla azokat, akiknek valódi segítséget jelenthetne.
