Kezdőlap » Sikerrel zárult a HSZC Jókai 200 projektje

Sikerrel zárult a HSZC Jókai 200 projektje

Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó

Kormos Tamás
0 hozzászólások

Az Eötvös József Technikum adott otthont pénteken a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum által meghirdetett Jókai 200 elnevezésű projekt zárásának. Átadták a legjobb csapatoknak, illetve a prózamondó verseny győzteseinek járó díjakat, valamint megnyitották a nagy magyar mesemondó életét, munkásságát bemutató vándorkiállítást, amelyet a HSZC valamennyi szakképző intézményébe el fognak majd vinni.

Idén ünnepeljük Jókai Mór születésének 200. évfordulóját, ezért a HSZC vezetése egy nagyon látványos, mind a hét szakképzési intézmény diákjait, oktatóit megmozgató, több hónapon át tartó projektet indított el, Jókai 200 néven. Az esemény során 3-5 fős csapatok különféle módon dolgozták fel a nagy magyar mesemondó életét és munkásságát.

Jókai 200

A pénteki projektzárón Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója kiemelte: ez a projekt is azt bizonyította, hogy a hagyomány akkor él tovább, ha egy közösség megmozdul érte, hiszen mind a hét szakképzési intézmény aktívan részt vett benne. „A múltból jövőt formálni felelősség és egyben lehetőség is” – fogalmazott a főigazgató. Hozzátette: a legjobb eredményeket elérő csapatok tagjait, illetve a prózamondó verseny győzteseit jövő tavasszal elviszik egy balatonfüredi kirándulásra, ahol nem csak kikapcsolódhatnak, hanem személyesen megtapasztalhatják Jókai szellemiségét.

HSZC, Jókai 200, kiállítás

Hegedűs Zoltán, az Eötvös igazgatója nyitotta meg a kiállítást. Fotó: Miklós András

A nagy mesemondó, mint tartalomgyártó

Hegedűs Zoltán, a házigazda intézmény, a HSZC Eötvös József Technikum igazgatója nyitotta meg a vándorkiállítást. Elmondta: ha Jókai Mór ma élne, biztos tartalomgyártó lenne, rendelkezne saját podcasttel és Tik Tok csatornával is, hiszen reformerként a fejében megszületett gondolatokat minél szélesebb körben szeretné megismertetni. Az igazgató kifejtette: az itt látható anyagok nagyon jól tükrözik azt, hogy azt elkészítő diákok hogyan vélekednek Jókairól, milyen kérdések fogalmazódtak meg bennük a közös munka során.

HSZC, Jókai 200, kiállítás

Kincses Tímea főigazgató adta át a legjobbaknak járó díjakat. Fotó: Miklós András

A csapatverseny győztesei:

HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum Macskák csapata: Szigeti Boglárka, Szabó Dóra Eszter, Bánfi Kinga, Bánfi Viktória Vivien, Kis-Rácz Eszter Kata, felkészítő tanár: Vinczéné Szabó Éva.

HSZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium Corvin Connect csapata: Balog Lili, Dobó Dzsenifer, Bárdi Gergő, Rácz László, Varga Balázs, felkészítő tanár: Gojdárné Száraz Nagy Mária.

HSZC Eötvös József Technikum Móricka csapata: Jochim Boglárka, Rácz Dzsenifer, Tősér Gabriella Dominika, felkészítő tanár: Bacsó Ilona.

HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium Tengerszem tündérei csapata: Csatlós Adrienn, Vincze Vivien, Niemeyer Tamara, Gulyás Evelin, felkészítő tanár: Várkonyi Gabriella.

HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum Rózák csapata: Giczi Dániel, Kovács Roland, Kiri Petrik, Mikecz Lilla, Botos Patrik, felkészítő tanár: Szvetnyik Melinda.

HSZC Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Jókai asszonyai csapata: Deák Boglárka, Kulcsár Virág Luca, Szepesi Irén, felkészítő tanár: Péter Zoltánné.

HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum Arany ötös csapata: Győri Ádám, Kerekes Lilla, Barna Eszter, Vida Tibor, felkészítő tanár: Mácsai Anita.

A prózamondó verseny győztesei:

HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum: Lantos Nóra, felkészítő tanár: Vinczéné Szabó Éva.

HSZC Corvin Mátyás Technikum és Kollégium: Égető Csanád, felkészítő tanár: Ambrusné Kun Violetta.

HSZC Eötvös József Technikum: Tisza András Andor, felkészítő tanár: Bacsó Ilona.

HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium: Lakatos Dzsenifer, felkészítő tanár: Diós Ildikó.

HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum: Benyhe Zsombor, felkészítő tanár: Berényi Katalin.

HSZC Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium: Nagy Bianka, felkészítő tanár: Lukács Erika.

HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum: Illés Gábor, felkészítő tanár: Mácsai Anita.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy