A helyszínen szörnyet halt az a teherautó-sofőr, akire két megbillenő szekrény esett rá egy rakodást végző targonca villájáról. A halálos baleset két éve, decemberben történt a röszkei határátkelőhely közelében. A targoncakezelő ellen most emelt vádat az ügyészség.
![]()
A vádirat szerint a targoncakezelő a röszkei határátkelőhely közelében, egy parkolóban egy kamion rakteréből átrakodást végzett egy teherautóba. Egy emelővillás targoncával a vádlott két, egymásnak támasztott, de egymással össze nem fogatott szekrényt átemelését kezdte meg. Az egyik rakomány azonban beakadt egy kioldott rögzítőkötélbe, a vádlott ezt észlelve megállította a munkagépet. Az akadályt jelentő spanifer lenyomásakor a két szekrény kibillent egyensúlyából, majd azok a targonca villájáról az alattuk álló teherautó-sofőrre zuhantak.
A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Rakodás közben történt a halálos baleset. Fotó: ügyészség
Az ügyben a Szegedi Járási Ügyészség emelt vádat. Szerintük a halálos balesetért a felelősség a vádlottat terheli. Nem vette ugyanis figyelembe az emelt rakomány súlypontjának magasságát, sem azt, hogy azok megbillenhetnek. A vádlott a munkavégzéskor nem győződött meg arról sem, hogy a rakodás hatókörében tartózkodik-e valaki. A targoncakezelőt halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják. Ügyében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – tájékoztatta a Mindig Makót a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség.
