A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába érkezik kedden az egyedülálló Magyar Nemzeti Férfikar, ami a 45 fős létszámával a világ második legnagyobb, hivatásos énekesekből álló férfikara. Honlapjukon azt írják: az együttes munkásságát Prima Primissima-díjjal, Magyar Örökség díjjal, Bartók-, Pásztory-díjjal, valamint a Charles Cros Akadémia hanglemez nagydíjával ismerték el.
![]()
A Magyar Nemzeti Férfikar a Honvéd Központi Művészegyüttes néven jött létre még 1949-ben. Mottójuk: Hang, Szív, Erő… Kezdetben katonák, ma már magasan képzett, főállású énekesek alkotják a társulatot. Az elmúlt 76 évben négy kontinens, több mint ötven országában lépett fel a kórus, és csaknem harmincezer előadást tartottak. Repertoárjuk a teljes zeneirodalmat felöleli.
November 18-án, kedden a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 10.00 órától tartanak Rendhagyó énekórát. A rendezvényre a belépés díjtalan.

