Kezdőlap » A makói adventi vásár árusait kérdeztük

A makói adventi vásár árusait kérdeztük

Finomságok és kézműves termékek

Nagy Dóra
0 hozzászólások

Megnyílt a makói karácsonyi vásár, ráadásul már az első adventi gyertya is felgyúlt. Ez pedig több dolgot is jelent. Egyrészt azt, hogy kevesebb, mint egy hónap és itt a karácsony. Másrészt pedig azt is, hogy a jó hangulatú vásárokban az illat is kiváló. Nem is csoda, hiszen kürtőskalács, forralt bor, forró csoki és egyéb más finomság aromája száll a levegőben. Mellesleg nem lehet elmenni a kézműves termékek mellett sem, amelyekkel ilyenkor standolnak az árusok. Körülnéztünk a Makovecz téren, hogy mi a kínálat.

A legkeresettebb idén is a forralt bor

Természetesen a makói adventi vásár elengedhetetlen szereplői azok a kitelepülők, akik forró italokkal látják el a vendégeket. Az egyik ilyen a helyiek számára már ismerős #iTaloZOO – A Csapos, ahol rengeteg folyékony finomságot lehet kapni, de emellett még sült gesztenyét is. Csőke Norbert tulajdonos a Mindig Makónak elmondta: tapasztalata szerint a legkeresettebb termék a forralt bor, de náluk mindenféle más is megtalálható.

Csőke Norbert, az#iTaloZOO – A Csapos tulajdonosa szerint idén is hódít a forralt bor.

Nosztalgia és távolról jövő vendégek

Csőke Norbert nosztalgiázott is egy kicsit. Mint mondta, néhány évvel ezelőtt megnyerték a melegital versenyt a Makovecz téri Zenepavilonban. „Egy rozé borból, eperágyon készült mézes whiskyvel nyertük meg. Természetesen idén is a kínálatunkban van” – tette hozzá. Végezetül a tulajdonos elmondta, az elmúlt évek alatt többször volt már szerencséje olyan vendégekhez, akik más településről érkeztek Makóra, legutóbb éppen a mai napon. „Találkoztam egy házaspárral, most mentek a fürdőbe, Sándorfalváról érkeztek Makóra. Itt vannak egy pár napot Makón, és természetesen mondták, hogy visszafele kilátogatnak, mert abban a városban például nincs adventi vásár”.

Kézműves gyermekruházati termékeket is lehet kapni a vásárban

Sikerült egy másik árust is mikrofonvégre kapnunk. Ő pedig nem más volt, mint Varga Julianna Veronika, a Verovarr tulajdonosa, aki különféle gyermekruházati termékeket és kiegészítőket készít. A makói piacon már hónapok óta árul, azonban ez az első alkalom, hogy kitelepült az adventi vásárra. Lapunknak elmondta: három gyermeke van, nekik is szokott ruhákat varrni. Veronikát arról kérdeztük, hogy mikor kezdődött nála a szenvedély a varrás iránt. Erre pedig így felelt:

„A nővérem pont mondta, hogy volt, hogy kétévesen a függönyt vagdostam, meg apukám is mesélte. Szóval ez nálam már kiskoromtól kezdve. Már a szalagavatós ruhámat is én varrtam meg magamnak. Utána elvégeztem egy iskolát, hogy legyen szakmai tudás is, hogy legyen valami mögötte. Folyamatosan próbálok fejlődni, tanulni, szóval, hogy minél jobb minőséget tudjak kiadni a kezemből. Szóval igyekszem a minőségre, az alapanyagnál is, meg a varrásnál is”

Varga Julianna Veronikának, a Verovarr tulajdonosának ez az első adventi kitelepülése.

Jövő héten folytatódik a kavalkád

Aki tehát kilátogat a makói adventi vásárra, annak nem lesz hiányérzete. Hiszen minden megtalálható, ami szem-szájnak ingere. Jövő héten vasárnap pedig újabb ünnepi műsorral készül a város.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy