A makói Maros-menti Idősek Otthonában bensőséges hangulatban tartották meg az idősek napi ünnepséget, ahol a lakók és a dolgozók közösen ünnepeltek. A rendezvényen jelen volt a Szivárvány Integrált Szociális Intézmény több telephelyének vezetője, valamint Székely Ildikó önkormányzati képviselő is.
![]()
Botlik Anita, a Csongrád-Csanád Vármegyei Szivárvány Integrált Szociális Intézmény vezetője lapunknak elmondta: az Idősek Világnapját minden évben október elsején ünneplik, de a Maros-menti Idősek Otthonában idén kicsit később rendezték meg a programot. A 115 lakóból mintegy hatvanan személyesen is részt vettek az eseményen. Az ünnepség hagyománynak számít az otthonban, ahol minden évben nagy várakozás előzi meg a napot.
Vers, zene és tánc az ünnepen
A műsort az Erdélyi püspök utcai óvodások előadása nyitotta, majd több lakó saját verssel készült. Baranyi Jenőné mentálhigiénés szakember irányításával ülőtáncot is bemutattak a lakók, végül a jól ismert „Juliska és Mariska” jelenet zárta az ünnepséget, amelyet mindig nagy lelkesedéssel fogad a közönség.
Siker Békéscsabán
Baranyi Jenőné lapunknak kiemelte: két lakó a közelmúltban részt vett egy országos Ki mit tud versenyen Békéscsabán, ahol kiemelkedő eredményeket értek el. Szabó Imréné harmadik helyezést, Tézsla Antalné pedig különdíjat kapott – ezzel Makó városát is képviselték a több száz fős mezőnyben.
Tartalmas mindennapok a Maros-menti Idősek Otthonában
A Maros-menti Idősek Otthona az év során számos programmal – kézműves foglalkozásokkal, sétákkal, kirándulásokkal és kulturális eseményekkel – segítik, hogy a lakók tartalmasan töltsék idejüket. Az intézmény dolgozói mindent megtesznek azért, hogy az idősek otthonosan, szeretetteljes légkörben érezzék magukat, mintha csak saját családjuk körében lennének.












