A Nemzeti Énekkar fennállásának 40. évfordulóját országos koncertsorozattal ünnepli, az ehhez kapcsolódó 80 előadás egyik állomása pedig Makó volt. A hangversenyen a Nemzeti Filharmonikusok kamaraegyüttese lépett fel, amelyben hat hangszeres művész és egy énekművész – a Nemzeti Énekkar tagja – közösen varázsolta el a közönséget.
![]()
A koncerten a Nemzeti Énekkart Krum Enikő, énekkari művész képviselte, aki elmondta: számára külön öröm, hogy a jubileumi év során kisebb kamaraformációkban is felléphetnek, hiszen így jobban megismerhetik egymást a zenekari muzsikusokkal. Hozzátette: az énekkar idén már több országban is koncertezett, és olyan neves produkciókban vesznek részt, mint a Verdi: Nabucco előadás vagy a közelgő karácsonyi koncert, amelyen Hector Berlioz műve hangzik el.

Krum Enikő énekkari művész. Fotó: Vizi Viktória
Makói kötődés hozta el a koncertet
A hangverseny megszervezésében személyes kötődés is szerepet játszott. A kamaraformáció szólamvezetője, Joó Szabolcs, maga is makói származású, így természetesnek tartotta, hogy a város is helyet kapjon a jubileumi turné állomásai között. Mint elmondta, a 80 koncert célja, hogy a fővárosi hangversenytermeken túl az ország kisebb városaihoz is eljuttassák a komolyzene élményét.
Széles repertoár, könnyen befogadható zene
A makói közönség egy különleges, egyórás koncertet hallhatott, amely a barokktól a romantikán át a modern zenei stílusokig ívelt. A műsorban Vivaldi, Mozart, Telemann, Mascagni, Astor Piazzolla és Ernst Toch művei is felcsendültek. Az előadók célja az volt, hogy olyan zenei utazásra hívják a hallgatóságot, amely minden korosztály számára élvezhető.



