Régóta nagyon jó kapcsolatot ápol egymással a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum és a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ, amit hétfőn egy együttműködési megállapodás aláírásával hivatalossá is tettek a felek.
![]()
A két szervezet közti megállapodást hétfőn a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum részéről Kincses Tímea főigazgató, Ambrus Norbert kancellár, valamint Hegedűs Zoltán, a HSZC Eötvös József Technikum igazgatója, valamint a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ részéről pedig Kallai Árpád főigazgató írta alá. Az ünnepi eseményen a központ főigazgatója kifejtette: ez a kapcsolat nem új keletű köztük, hiszen évek óta szorosan együttműködnek a HSZC-vel.
Egészségügyi Ellátó Központ
Ez a most aláírt megállapodás illeszkedik ahhoz a kormányzati elképzeléshez, miszerint dolgozzanak össze az elméleti tudást adó oktatási intézmények és a gyakorlati képzést biztosító egészségügyi intézmények. Kallai Árpád hozzátette: ennek az új képzési programnak köszönhetően a vásárhelyi és a makói kórházba kerülő fiatalok nem csupán azt ismerhetik meg első kézből, milyen is egy egészségügyi intézményben dolgozni, hanem egy komplett életpálya-modellt is megtapasztalhatnak.

A felek megállapodtak. Fotó: Kormos Tamás
A térség számára is fontos megállapodás
Kincses Tímea, a HSZC főigazgatója elmondta: ez az együttműködési megállapodás nem csak az oktatás, hanem az egész térség számára kiemelten fontos. Kifejtette: a HSZC vezetése amellett tette le a voksát, hogy az oktatási intézményeknek és a munkahelyeknek szorosan együtt kell működniük, ezért nagy szükség van a duális képzésre.
A jövő szakemberei
A fiatalok akkor tudnak igazán felkészültté válni, ha megtapasztalhatják azt, hogy milyen felelősséggel, precizitással és empátiával kell dolgozniuk egy egészségügyi környezetben. „Ezért ebben a kérdésben az egészségügyi központ pótolhatatlan partner a számunkra, mivel a gyakorlati képzés helyszínén túl példát is mutat a jövő egészségügyi szakemberei számára, hiszen ez a munkakör nem csak hivatás, hanem szolgálat is” – fogalmazott a főigazgató. A diákoknak valós munkatapasztalatot és szakmai önbizalmat ad ez a lehetőség, a kórháznak pedig jól felkészült és elkötelezett utánpótlás biztosít, a HSZC-nek egy megbízható és elismert partnert.
