A Deszki Musical Csoport a Valahol Európában című darabot hozza a Hagymaház színpadára. November 7-én és 8-án, 18 órától tekinthető meg a műsor, amelyben főként gyerekek játszanak, de nem csak gyerekeknek. „Azt gondolom, hogy addig, amíg minket nem látnak, addig mindig az a feltételezés szokott lenni, hogy ez csak egy gyerekelőadás, de én azt gondolom és hiszem, hogy ez most már ennél sokkal több”- jegyezte meg Tóth Andrea, a társulat vezetője.
![]()
Minden egy táborral kezdődött
Tóth Andreától, a Deszki Musical Csoport vezetőjétől megtudtuk: hat éve működik a társulat. Minden egy táborral kezdődött, ebből lett egy nagyszabású előadásuk, majd végül úgy alakult, hogy már évek óta nagyobb lélegzetvételű musicaleket is színpadra visznek. Ilyen volt például A dzsungel könyve vagy a Légy jó mindhalálig. Most pedig a Valahol Európában színműt gyakorolják gőzerővel, hogy bemutathassák a makói közönségnek a Hagymaház színpadán.

Tóth Andrea, a Deszki Musical Csoport vezetője.
Összeszokott társaság
Tóth Andrea a darabokba ugyan bevont felnőtt vendégeket is, nagyrészt gyerekekkel dolgozik együtt. Elmondta: egyáltalán nem nehéz velük dolgozni, hiszen egy összeszokott társaságról van szó és mindig jó hangulatban, gördülékenyen telnek a próbák.

A Deszki Musical Csoport próbái mindig gördülékenyen mennek.
Korhű kellékek a nagymama padlásáról
A színdarabhoz a korhű kellékek nagy része egy-egy társulati tag nagymamájának a padlásáról került be a színfalak közé – tudtuk meg Tóth Andreától. Hozzátette: volt, amiket az internetről vettek, de mindent megtettek annak érdekében, hogy a darabhoz illő jelmezeket és használati tárgyakat szerezzenek.
Ágyúk fognak dörrenni és szirénák fognak felharsanni
„Azt gondolom, hogy addig, amíg minket nem látnak, addig mindig az a feltételezés szokott lenni, hogy ez csak egy gyerekelőadás, de én azt gondolom és hiszem, hogy ez most már ennél sokkal több” – jegyezte meg a musicalcsoport vezetője. Azt is elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy májusban négy előadásuk is volt a szegedi Ifjúsági Házban, amelyek mind teltházasok voltak és vastapssal értek véget. Kiemelte: nagy szeretettel várják a makóiakat a Hagymaházba mindkét nap, november 7-én és 8-án is. Azonban mindenkit figyelmeztet: az előadást 10 év fölöttieknek ajánlja, hiszen a történet komoly és érzelmileg nehéz jelenetek is vannak benne; ágyú is eldördül benne többek között, de még szirénaszó is felharsan.
Betekintés a jövőbe
A társulatvezető végezetül azt is elárulta, hogy jövő májusban, a Deszki Musical Csoport az ötödik évadát ünnepli, ezért egy kétfelvonásos gálaműsorral készülnek. Ebben olyan híres musicalekből válogatnak dalokat és koreográfiákat, mint a Twist Olivér vagy a Mamma Mia!.
Még van néhány jegy
A Valahol Európában előadásra a jegyeket a Hagymaházban lehet megvásárolni nyitvatartási időben. Elővételben 3500 forint, a helyszínen pedig 3900. Tóth Andrea elmondta: az előadásaikat az eladott jegyek bevételéből finanszírozzák.
