Kezdőlap » A Makói Malomról tartottak előadást mozgáskorlátozottak részére

A Makói Malomról tartottak előadást mozgáskorlátozottak részére

A búzaszemtől a kész lisztig

Nagy Dóra
0 hozzászólások

Szerda délután a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének tartott előadást Horváth Sándor. A Makói Malom termékmenedzsere és élelmiszermérnöke betekintést nyújtott az érdeklődőknek az üzem technológiájába, működésébe. Videóval szemléltette a folyamatot a búza beérkezésétől a kész liszt kiszolgálásáig. Lapunk megtudta tőle: ez a kézműves malom, ami műszaki és technikai megoldásokban bővelkedik, mégis a hagyományos értékeket tartja szem előtt, manapság már nagyon ritka.

Közösségbe rendeződve támogatják egymást

A Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének makói csoportja összefogja a városban élő mozgáskorlátozott személyeket. Ez azért fontos, mert így egy közösségbe rendeződve, egymást támogatva tudnak kapcsolatot létesíteni egymással. Rekreációs programok kapcsán is összejön a csoport, de akár csak a mindennapi életük kibeszélésére is remek alkalmak kínálkoznak. Eközben pedig lelkileg és fizikálisan is tudják támogatni egymást – tudtuk meg Kovács Pétertől, az egyesület megyei titkárától. Hozzátette: a makói tagság jelenleg 45 főből áll, de ezt szeretnék bővíteni.

Kovács Péter, a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének megyei titkára.

Bepótolhatták a lemaradást

A Múzeumok Éjszakáján volt rá lehetőség, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek személyesen a Makói Malom működésébe. Azonban sokan lemaradtak erről, így egy csoportgyűlésen felmerült, hogy elhívnak egy ottani szakértőt, aki be tud számolni mindarról, ami ott zajlik – osztotta meg a Mindig Makóval Kissné Németh Anikó, a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének makói csoporttitkára. Így jött a képbe Horváth Sándor, élelmiszermérnök, termékmenedzser.

Kissné Németh Anikó, a Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének makói csoporttitkára.

Tipikus malomillat- és kisugárzás

Horváth Sándor a szerdai alkalomra egy rövid összefoglalóval érkezett. Egy videós vetítés segítségével vizuálisan is be tudta mutatni az összegyűlteknek a malom technológiáját, működését a búzaátvételtől a liszt elkészüléséig. Lapunk azt kérdezte tőle, hogy miért különleges a Makói Malom, amire azt válaszolta: „Egy olyan műszaki és technológiai megoldásokban bővelkedő, és közben a hagyományos értékeket szem előtt tartó üzem, ami nagyon ritka”. Hozzátette: párját ritkító az országban az ilyen termelés, ahol még hagyományos technikával, félmagas őrléssel, transzmissziós erőátvitellel dolgoznak, és ami még őrzi a tipikus malomillatot- és kisugárzást.

Horváth Sándor, a Makói Malom termékmenedzsere és élelmiszermérnöke.

Kézműves, hagyományos és adalékmentes

Az élelmiszermérnök-termékmenedzser elárulta: az őrlő- és osztályozógépek az ’50-es évekből származnak, az előtte lévő transzmissziós hajtás pedig az 1900-as évekből. Az itt gyártott liszten érződik, hogy kézműves malomból származik, hiszen sokkal kíméletesebben nyúlnak a búzaliszthez. Ráadásul adalékmentes, és teljesen egészséges az a kovász és a kenyér, ami ebből készül, hiszen nem tartalmaz semmilyen kemikáliát. A fogyasztók pedig egyre inkább kezdik megbecsülni ezt a minőséget – jegyezte meg Horváth Sándor. „A nagyszüleink, amikor megsütötték a kenyeret, egy hétig volt kenyér, tehát nem volt semmi baj, nem penészedett meg, nem száradt ki, nem esett szét a bélzete. Ezért, mert ők még ezt a hagyományos, hosszú érlelésű kovászos technológiát használták, és ilyen hagyományos lisztből készítették” – tette hozzá.

Bővülő termékpaletta

Horváth Sándor továbbá azt is elmondta, hogy a hagyományos termékeiken kívül milyen újdonsággal bővült a palettájuk. Megtalálható a kínálatukban kenyér-, pizza-, finom-, tészta-, rétes- és teljes kiőrlésű liszt, valamint asztali dara, ami pedig a legújabb, az az extra finom süteményliszt.

Folyamatosan bővülő termékpaletta,

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy