Már több alkalommal adott közös kórushangversenyt a makói Dr. Mihálka György Vegyeskar és a budapesti Missio Cantorum Vegyeskar. Legutóbb a Hagymafesztivál második napján a Szent István Király Plébániatemplomban láthatta-hallhatta őket a közönség.
![]()
Dávid Krisztina, valamint Gilinger Ildikó testvére egykoron egy kórusban énekelt, ennek köszönhető az, hogy Krisztina és Ildikó nagyon jó barátságot kötött egymással. Ez a kiváló kapcsolatot mind a mai napig tart és mivel mind a ketten egy-egy vegyeskarnak lettek a karnagyai, így igazi kórusbarátság lett a történet vége. Ez azt jelenti, hogy ellátogatnak egymás rendezvényeire, valamint több esetben fel is lépnek együtt. Szombaton Makón adott közös kórushangversenyt a helyi Dr. Mihálka György Vegyeskar és a budapesti Missio Cantorum Vegyeskar.

A templomkertben a két vegyeskar. Fotó: Kormos Tamás
Dr. Mihálka György Vegyeskar
A makói kórus közel 37 éve működik és felvette egykori alapítójának a nevét. Gilinger Ildikó karnagytól megtudtuk: egy kórusnak akkor van jövője, ha utazik, vagyis rendszeresen ápolja a kapcsolatokat más vegyeskarokkal. Ezért is fontos számukra ez a fővárosi szál. A makói karnagy hozzátette: emellett az utánpótlásra is gondolni kell, főleg a férfi szólamoknál, így nagyon örül annak, hogy két egykori tanítványa, a Varga testvérek, Erik és Márk is bekapcsolódott az éneklésbe.
Missio Cantorum Vegyeskar
Dávid Krisztina kifejtette: az egyik budapesti gimnáziumban alakították meg a mai vegyeskaruk elődjét, vagyis elmondható, hogy tagjaik közül többen már diákkoruk óta együtt énekelnek. Ő is tagként kezdett, csak később lett belőle karnagy.

Farkas Éva Erzsébet polgármester is részt vett a zenei eseményen. Fotó: Kormos Tamás
Közös fellépés
Szombaton a makói Szent István Király Plébániatemplomban adtak közös kórushangversenyt. A két vegyeskar külön-külön, de együtt is fellépett. Ez nem egyszerű feladat, hiszen össze kell hangolódni. Közös próbára pedig nem nagyon van lehetőségük a nagy távolság miatt.
