Már augusztusban megérkeztek a Makói József Attila Gimnáziumba a megrendelt tankönyvek. Ezeknek a kiosztására a tanév első napján, szeptember elsején, hétfőn került sor.
![]()
Új tankönyvek, modern megoldások
A Makói József Attila Gimnáziumba új tankönyvek érkeztek, amelyeket térítésmentesen, a tanév első napján vehettek át a tanulók. Ezeket már 2025 áprilisában megrendelte az intézmény, most pedig sor került arra, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a diákok azzal, hogy mivel is fognak foglalkozni az elkövetkezendő hónapokban. A régi példányok is megtalálhatók az iskola szabadpolcain, ha esetleg valaki otthon hagyná például a szöveggyűjteményét. Azonban az új kiadványokban színes és informatív ábrák, illusztrációk, térképek és diagramok is vannak, sőt, még QR kódok is, amelyeket, ha telefonnal beolvasnak a középiskolások, egy digitális tananyaghoz irányítja őket a Nemzeti Köznevelési Portál oldalára – tudtuk meg Németh Hajnalka igazgatóhelyettestől.

QR kód is van az új tankönyvekben.
A és B opciók
Az igazgatóhelyettes hozzátette: az állam által meghatározott katalógusból választható tankönyvek megrendelésére van lehetőség. Minden tantárgy esetében két sorozat található, egy A és egy B jelzésű, ezek közül az adott szaktanár választhat, hogy melyikből szeretne tanítani. Németh Hajnalka kiemelte: „Nem sok különbség van a két tankönyvsorozat között, mind a kettő alkalmas arra, hogy a kétszintű érettségire felkészítse a diákokat”.

Átvették a JAG diákjai a tankönyveiket.
Nem változik idén az érettségi vizsgakövetelmény
A legfontosabb az – hangsúlyozta Németh Hajnalka –, hogy a megrendelt tankönyvek kompatibilisek a 2020-as NAT-tal. Ugyanis az érettségikövetelmények is erre épülnek. Ezért is fontos, hogy a gyerekek olyan könyvekből tanuljanak, amelyekből sikeres érettségi vizsgát tudnak tenni. Idén nem várható változás a vizsgakövetelményekben, már harmadik éve ugyanazok az elvárások és szabályok – tette hozzá végezetül a JAG igazgatóhelyettese.
