Kezdőlap » Nyitrai Zsolt: a kormány minden körülmények között kiáll az idősek mellett

Nyitrai Zsolt: a kormány minden körülmények között kiáll az idősek mellett

Munkatársunk
0 hozzászólások
Nyitrai Zsolt, fogyasztóvédelmi konzultáció

A magyar kormány minden körülmények között kiáll az idősek mellett, megvédve juttatásaikat és életminőségüket – nyilatkozta a Mandinernek Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.

Az MTI tudósítása szerint Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is fontosnak tartja a nyugdíjasok helyzetét, „napi szinten odafigyel rájuk, szeretve tiszteli őket, mert tudja, hogy milyen sokat köszönhetünk nekik”.

A főtanácsadó szerint ennek szellemében adták vissza a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, vezettek be élelmiszer-utalványokat, illetve döntöttek a kiegészítő nyugdíjemelésről. A mostani intézkedésekkel átlagosan 47 200 forint érkezik a novemberi nyugdíjakkal együtt, januárig visszamenőleg biztosítva az inflációkövetést, míg decemberben már az 1,6 százalékkal megemelt összeg jár majd. Hozzátette: 2010-ben az átlagnyugdíj 97 ezer forint volt, ma ez az érték 245 700 forint.

A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a Tisza Párt hiteltelen a nyugdíjasok szemében. Mint fogalmazott: tiszteletlenül beszélnek az idősekről, és a halálukból remélnek politikai tőkét, ami elfogadhatatlan. Magyar Péter „Brüsszel által fogott ember”, így itthon is az uniós programot hajtaná végre: „no 13. havi nyugdíj, no rezsivédelem” – fogalmazott a politikus a lapnak, hozzátéve: nem véletlenül mondják, hogy „átver a Tisza!”. A nyugdíjasok átlátnak a szitán – áll az interjúban.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy