Makó lengyelországi testvértelepülése, Jaslo küldöttsége is képviselteti magát a Hagymafesztiválon. Marcin Wegrzyn, a városi tanács elnöke elmondta: a Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltár igazgatójának, valamint a nemrég elhunyt makói nyugalmazott levéltárosnak, Gilicze Jánosnak köszönhető az, hogy a két település 1998-ban hivatalosan is felvette egymással a kapcsolatot.
![]()
Jaslo Lengyelország délkeleti részén található település és Makó egyik testvértelepülése. Szép hagyomány, hogy a nagyobb rendezvények alkalmával, ilyen például a Hagymafesztivál, a küldöttségek részt vesznek egymás programjain. A jaslói delegációt most a lengyel város tanácsának elnöke vezeti. Marcin Wegrzynnel Karol Biernacki, a Csongrád-Csanád Vármegyei Levéltár igazgatójának tolmácsolásának köszönhetően készíthettünk interjút.
Jaslo és Makó
Karol Biernacki bátyja – sajnos azóta elhunyt – az 1990-es években Jaslo alpolgármester volt. Ő vetette fel először azt, hogy kellene egy magyarországi testvértelepülés. Makóra úgy esett a választás, hogy Gilicze János – aki már szintén nincs köztünk – a Maros-parti városban dolgozott levéltárosként és kollégája volt Karol Biernackinak. Előbb baráti szálak kötötték össze a két várost, majd 1998-ban hivatalossá is tették ezt a kapcsolatot, ami mind a mai napig töretlen.

Jaslói és radomskói vendégek Makón. Fotó: Kormos Tamás
A gasztronómia fontossága
Marcin Wegrzyn most első alkalommal látogatott el a Hagymafesztiválra, de Jaslóból nem először érkezett küldöttsége erre az eseményre. A lengyel város tanácsának elnöke kifejtette: náluk két olyan jelentős rendezvény van, mely a gasztronómiához köthető, az egyik az aratóünnep, a másik a borfesztivál. Az utóbbin már makóiak is részt vettek.
A makói hagyma Jaslóban
A lengyel ételekben is fontos alapanyag a vöröshagyma, de nem annyira hangsúlyosan, mint a magyaroknál. Ennek ellenére a jaslói vendégek visznek majd haza a Maros-parti városból fok- és vöröshagymát, mert elmondásuk szerint sokkal erőteljesebb az íze, mint a náluk termőknek.
