Kábítószer birtoklása, valamint lopás vétsége miatt kell felelnie annak a két hódmezővásárhelyi férfinak, akik 18 tő vadkendert nevelgettek az egyik telken. Úgy buktak le, hogy a telephely tulajdonosának lettek gyanúsak a növények, ezért a nő a rendőrséghez fordult.
![]()
A vásárhelyi nő még augusztus végén tett bejelentést a rendőrségen. A nyomozók néhány hét alatt kiderítették, hogy kik gondozzák titokban a tiltott növényeket. Még egy vadkamerát is felszereltek a telephelyen, ami nem sokáig működött, mivel az egyik férfi észrevette és tönkretette, hogy ne készíthessen róluk felvételt. A cannabistermesztők a rongálással 60 ezer forintos kárt is okoztak, amiért szintén felelniük kell majd. A két férfit kábítószer birtoklása, valamint lopás vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a marihuána fogyasztása memóriazavart, koordinációvesztést, légzési nehézségeket okozhat. Szív-és érrendszeri problémákhoz, szorongás, depresszió kialakulásához vezethet, és nagyobb az esély skizofrénia kialakulására, valamint meddőséget is okozhat.
