Kezdőlap » Gyopáros Alpár: hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Gyopáros Alpár: hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Munkatársunk
0 hozzászólások
Gyopáros Alpár, Kormányinfó, fotó: MTI, magyar falvak

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Az MTI tudósítása szerint Gyopáros Alpár a videóban azt mondta, hogy összesen 1918 település több mint 2300 vállalkozása több mint 3300 kisboltot üzemeltet, amelyre támogatást kapnak működésükhöz.

Egyenként maximum 3 millió forintra pályázhattak, és a zömük ki is használta ezt a lehetőséget – tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy a kormányzat eredetileg tavasszal 4 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg ezt a pályázatot, azonban a pályázók összesen 10 milliárd forintot igényeltek, ezért a nyár végén a kormány úgy döntött, hogy kipótolja ezt az összeget, és így összesen közel 10 milliárd forint jut a nyerteseknek.

„A falusi kisboltok fontos piaci szolgáltatók a kistelepülések életében, ezért a jövőben is támogatni fogjuk őket. Hajrá falvak!” – fogalmazott Gyopáros Alpár.

A kormánybiztos videója itt tekinthető meg:

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy