Még áprilisban döntött úgy a makói képviselő-testület, hogy a Versenyképes Járások Program keretében a „Térségi alapinfrastruktúra és elérhetőség fejlesztése” felhívásra konzorciumot hoz létre a kiszombori és az óföldeáki önkormányzattal. A támogatói okirathoz szükséges együttműködési megállapodást kedden írta alá a három település polgármestere – jelentette be közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet.
![]()
A Versenyképes Járások Program keretében Kiszombor önkormányzata belterületi út építésére, Óföldeák pedig buszmegálló létesítésére kívánja fordítani a támogatási összeget. Farkas Éva Erzsébet bejegyzésében kiemelte, a pályázatnak köszönhetően több mint 146 millió forint támogatás érkezik Makóra, az elnyert összegből a nyolc városrészben egyenlő arányban újítanak fel utakat és járdákat, valamint a temetők belső közlekedő útjait is szeretnénk javítani.
A programban érintett három település polgármestere, Farkas Éva Erzsébet Makó, Szirbik Imre Kiszombor és Simonné Sinkó Erika Óföldeák képviseletében a támogatói okirathoz szükséges együttműködési megállapodást kedden írták alá.
