Kezdőlap » Könyvlapokon keresztül nyomoz a képviselő

Könyvlapokon keresztül nyomoz a képviselő

Vizi Viktória
0 hozzászólások

Gyermekkora óta szenvedélye az olvasás, és mindig van nála egy könyv. Botlik Anita önkormányzati képviselő elárulta: milyen műfajok, történetek és szerzők nyűgözik le leginkább. Klasszikusok, skandináv krimik és megrendítő élettörténetek – ezek a könyvek mind közel állnak hozzá.

Klasszikus kedvencek, könyvklub és romantika

A képviselő első olvasmányélményei a mesékhez kötődnek, főként a magyar népmeséket szerette. Később, tizenévesen a romantikus regények és a tudományos könyvek felé fordult az érdeklődése. Két örök kedvence Margaret Mitchell Elfújta a szél című műve, valamint Emily Brontë Üvöltő szelek című regénye – utóbbit filmváltozatban is szívesen megnézi újra és újra. Az évek során klasszikus, történelmi és élettörténeti regények is a kedvencei közé kerültek, és olvasási szenvedélyét másokkal is szerette volna megosztani: ezért hozott létre egy könyvklubot, amelyben az ismerőseivel a papíralapú könyvek szeretetéről beszélgetnek.

Botlik Anitának több könyv is szerepel a kedvencei között. Fotó: Vizi Viktória

Krimik, életutak és új perspektívák

A közelmúltban főként a skandináv krimik világa ragadta magával: Lisa Marklund svéd írónő trilógiáját olvassa épp, amely különböző idősíkokon keresztül mutatja be ugyanazoknak a szereplőknek a sorsát. Rajong Ken Follett munkásságáért is, aki szerinte mindig új és izgalmas témákat hoz, akár krimiről, akár történelmi regényről van szó. A könyvtípusok közül a megtörtént eseményeken alapuló történeteket is kiemelte: különösen megérintette Az életrevalók, illetve egy olyan regény, amelyben egy halálos beteg édesanya utolsó évét mutatja be. Ezekben az olvasmányokban az élet mélységeit, az elfogadást és a lélek erejét tartja leginkább értékesnek.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy