Kezdőlap » Sok felfedezni való kincset rejt Ferencszállás

Sok felfedezni való kincset rejt Ferencszállás

Kukutyin és zabhegyezés

Nagy Dóra
0 hozzászólások

Makó közelében rengeteg olyan kisebb település található, amelyek különleges ékszerdobozai az Alföldnek. Sok felfedezni való helyszín, program, íz és történet vár azokra, akik nyitott szemmel és érdeklődéssel fordulnak Csongrád-Csanád vármegye minden tája felé. Barangoló rovatunk egyik állomása Ferencszállás, ahol Jani János polgármester idegenvezetésével járhattuk be a települést. Mutatjuk, miért érdemes felfedezni ezt a községet. 

Első megálló: a Pajtamúzeum

Ferencszállást 1828-ban alapította Gerliczy Ferenc, deszki báró. Ennek 190. évfordulója alkalmából a település képviselőtestülete 2018-ban úgy döntött, hogy az ünnepi műsorok megszervezése mellett kísérletet tesznek arra, hogy összegyűjtsék azokat a tárgyi emlékeket, dokumentumokat, amelyek az alapítás óta eltelt évekről emlékeznek meg. A település összefogott, ennek eredményeképpen pedig rengeteg dolog gyűlt össze: többek között iskolai bizonyítványok, textilek, fényképek, mezőgazdasági- és konyhai eszközök. Jani János polgármester kiemelte: nem titkolt céljuk volt az elejétől kezdve az, hogy ezeket a relikviákat megmentsék és megmutassák a nagyközönségnek. Erre 2019-ben lehetőség is adódott egy Magyar Falu Programnak köszönhetően, amelyből megépítették a Pajtamúzeumot. Itt pedig méltó helyre leltek az összegyűjtött emlékek. A településvezető megjegyezte: ez nem egy állandó kiállítás olyan szempontból, hogy a tárlat anyaga szakadatlanul bővül és fejlődik, a megnyitás óta folyamatosan kerülnek elő újabb relikviák.

Ingyenes a látogatás

Jani János kiemelte: a Pajtamúzeumot munkanapokon 8 és 16 óra között lehet megtekinteni, de minden külön igénynek igyekeznek eleget tenni, így például csoportok érkezését is örömmel veszik és biztosítják számukra a belépési lehetőséget. Emellett minden falusi rendezvényen nyitva áll a látogatók előtt. Ferencszállás honlapján található e-mail cím és telefonszám is, ezen elérhetőségeken lehet látogatási szándékunkat jelezni. A múzeum megtekintése ingyenes.

Jani János, Ferencszállás polgármestere

Télen ők hozzák az ajándékot, ősszel ők rémisztgetnek

A Pajtamúzeum mellett a település főterén található egy érdekesség, amely hatalmas népszerűségnek örvend a más településekről, vagy akár más országokból érkező turisták körében. Ez egy szelfipont, amely tulajdonképpen két, csónakban ülő bábu. Ez a férfi és női figura pedig minden ünnepkor és jeles napkor más-más maskarában köszöntik a látogatókat, a település önkormányzata igyekszik programok szerint aktualizálni ruháikat és kiegészítőiket. Télen mikulásruhában ők hozzák a gyerekeknek az ajándékot, halloweenkor pedig rémisztő külsőt öltenek. Amikor lapunk a településen járt, éppen egy aratási jelenetet ábrázolt az installáció, azon belül is a kukutyini zabhegyezést.

Kukutyinban zabot hegyezni? Hogy is van ez?

Sokan hallottuk már azt a kifejezést, hogy valaki Kukutyinban zabot hegyez, de tulajdonképpen hol is van az a Kukutyin és hogyan kell zabot hegyezni? Jani János megosztotta velünk a településhez kötődő anekdota eredetét. A mai Ferencszállás és Klárafalva közötti Kukutyin puszta zabbal volt bevetve, régebben pedig mivel nem volt védőgát, ezért egy tavaszi áradáskor a Maros kiöntött és elárasztotta a zabmezőt. A Ferencszállást alapító Gerliczy Ferencet többször keresték alkalmi munkavállalók, s mivel ekkor is munkát kértek tőle a napszámosok, a báró azt mondta nekik, hogy menjenek Kukutyinba zabot hegyezni. Ez pedig azt jelentette, hogy a munkások csónakba ültek és onnan vágták le a zab kalászát, majd összegyűjtötték azt. Ez volt a zabhegyezés.

Bográcsozási lehetőség a Maros kanyarulatában

Ha a szelfiponton túlmegyünk, át a töltésen, elérkezünk a Maroshoz, amely különösen szép Ferencszálláson, hiszen a település pont a folyó kanyarulatánál fekszik. Itt, a töltésen végighaladva egy közösségi tér van kialakítva, ahol lehet piknikezni és bográcsozni, de akár sátrazni is. Van egy csónakkikötő is, amelyet sok kajakos használ, jöjjenek azok Makó vagy Szeged felől – tudtuk meg Jani Jánostól. A polgármester elmondta: a bográcshoz még láncot is tudnak biztosítani, valamint a helyszínen tűzifa is van, emellett szemetes és toalett is megtalálható a parton, így szinte minden adott a kötetlen időtöltéshez. A településvezető egy dolgot kér csupán attól, aki ide látogat: ne szemeteljen. Végezetül Jani János kiemelte: igyekeztek természetközeli anyagokból bútorokat építeni ide, ám az idő eljárt a jelenlegi berendezések felett, ezért a következő darabokat raklapokból fogják majd megépíteni.

 

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy