A népszerű zeneszerzőnek, az LGT egyik alapítójának, Presser Gábornak az életét bemutató zenés előadást, a Menni kénét láthatta és hallhatta kedd este a hagymaházi közönség. Az egyik szereplő, a makói születésű Kocsis Dénes elmondta: mindig nagy öröm a számára, ha hazai pályán léphet színre.
![]()
A Makói Nyár idei programsorozatának nyitányának adott otthont kedd este a Hagymaház. Presser Gábor zenés könyve alapján készített előadást, a Menni kéne című darabot mutatta be a budapesti 6Szín társulata. Érdekesség, hogy az előadás egyik szereplője, Kocsis Dénes makói születésű, a színész nagy örömmel számolt be arról stábunknak, mennyire fontos számára a hazai közönség, valamint elárulta: az ő közbenjárása is kellett ahhoz, hogy Makóra is elhozzák ezt, a fővárosban, illetve számos más helyszínen már nagy sikereket elért zenében és humorban is bővelkedő művet.

Kocsis Dénes hazai pályán. Fotó: Kormos Tamás
A Menni kéne társulatából többen először jártak Makón
A darab másik színészét, Murányi Tündét épp akkor kérdeztük, amikor az öltözőben készülődött a fellépésre. Megtudtuk tőle: Pici bácsival, vagyis Presser Gáborral nagyon jó a kapcsolatot, ezért is vállalta el az első felkérésre, hogy szerepeljen ebben a műben, mely a népszerű zeneszerző életét mutatja be, elsősorban a szerzeményein keresztül. Murányi Tünde hozzátette: Makón most először játszott.
Én is szeretnék egy Páger-gyűrűt!
Murányi Tündének javasoltuk, hogy nézze meg a Hagymaházban azt a csodálatos falat, mely felsorakoztatja azokat a legendákat, akik 2001 óta megkapták a Páger Antal Színészdíjat. A művésznő elmosolyodott és annyit mondott: „Én is szeretnék egy Páger-gyűrűt!”

Kocsis Dénes, Murányi Tünde és Szarva Anna. Fotó: Kormos Tamás
Előadás és koncert is egyben
A Menni kéne rendezője, Simon Kornél úgy álmodta színpadra művet, hogy a zenés betéteknél élő zenekar játszik és nem gépzene szól. Ezért a közönség nem csupán egy színházi előadáson vehet részt, hanem egy koncerten is egyben. A makóiak is megtapasztalhatták ezt a kettős élményt és óriási vastapssal jutalmazták a társulatot.
