Már javában tart az őzek párzási időszaka, ezért sokkal körültekintőbbnek kell lennie a sofőröknek. A vadak ugyanis ebben az időszakban nem csak a táblával jelölt területeken jelenhetnek meg, hanem bárhol – figyelmeztette az autóvezetőket Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
![]()
Fokozott veszély a párzási időszakban
Komoly rizikófaktort jelentenek közlekedésbiztonsági és vadgazdálkodási szempontból is azok a balesetek, amikor vadak és gépjárművek ütköznek. Fontos, hogy az őzek párzási időszakában – amely már június közepén kezdetét vette és egészen augusztus közepéig tart – még inkább odafigyeljenek az utakon az autóvezetők. Ebben a két hónapban ugyanis nem csak a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedni, hanem szó szerint mindenhol a nap bármely szakában – hangsúlyozta Vad Róbert.
Sosem lehet elég óvatosnak lenni
Még a legkörültekintőbb vezetési mód mellett sem lehet mindig elkerülni a baleseteket, mert sokszor hirtelen, féktávolságon belül lépnek a vadak az autó elé. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékezni a sofőrnek és mekkora lesz a becsapódás ereje. Ha az ütközés elkerülhetetlen, fékezzünk intenzíven – tanácsolta a sajtószóvivő –, azonban a hirtelen kormánymozdulatok és a kitérő manőverek rendkívül veszélyesek, mert lesodródhatunk az útról. Kis odafigyeléssel komoly kellemetlenségek előzhetők meg.
