Kezdőlap » Nadobán Alex kapta az Angyalsóhaj Alapítvány díját a JUGYU ballagásán

Nadobán Alex kapta az Angyalsóhaj Alapítvány díját a JUGYU ballagásán

Kiemelkedő díj

Vizi Viktória
0 hozzászólások

A makói Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola ballagási ünnepségén adták át az Angyalsóhaj Alapítvány idei díját, amelyet Nadobán Alex, a Rendészet és közszolgálat ágazat közszolgálati technikus szakirányú végzős diákja kapott.

Kiemelkedő teljesítményt díjaztak

Az idei évben is jutalmat kaptak a legkiválóbb ballagók az Angyalsóhaj Alapítványtól. A Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola javaslatára Nadobán Alex 12.c osztályos tanuló vehette át az elismerést, amelyet Dr. Jeszenszky Diána, az alapítvány kuratóriumi tagja adott át a ballagási ünnepségen.

Kiváló eredmények

Alex a rendészet és közszolgálat ágazat közszolgálati technikus szakirányának tanulója, aki kiemelkedő tanulmányi munkája mellett közösségi szerepvállalásával is bizonyította elhivatottságát. Négy éve alatt 16 tantárgyi dicséretet szerzett, számos tanulmányi és szakmai versenyen ért el szép eredményt – többek között második lett a IV. Szent György-napi akadályversenyen, hatodik helyezést ért el a 2024-es XXX. Országos Bibliaismereti Versenyen, valamint kilencedik helyen végzett a XXXI. Országos Bibliaismereti megmérettetésen.

Nadobán Alex, JUGYU

Sokoldalúság és elhivatottság

A tanuló több iskolai önvédelmi bemutatón is szerepelt, és a Makó Budo Klub ökölvívójaként is kiválóan teljesített: 2023-ban az Énekes István Ifjúsági Ökölvívó Emlékversenyen harmadik helyezést szerzett. Emellett rendszeresen képviselte iskolája rendvédelmi tagozatát pályaválasztási és szakmai napokon, és mindig szívesen próbált ki új módszereket, eszközöket a szakmai gyakorlatokon is. Fegyelmezettsége, tisztelettudó magatartása és segítőkészsége miatt az iskola közössége is elismeri.

Tudatos jövőkép

Nadobán Alex rendészeti technikusi képzése jelenleg is tart, a jövő tanévben még egy technikumi év vár rá, amelyet Makón, a Rendőrkapitányságon is teljesíthet. A ballagó fiatal tervei már egyértelműek: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait, bűnügyi-nyomozói szakon. Mint elmondta, nem számított a díjra, de nagy örömmel és meglepetéssel fogadta.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy