A romantikus dalok hazai nagymestere, Luigi volt a makói majális egyik sztárfellépője. A Maros-parti fiesztán dalaival újból belopta magát a közönség szívébe. A Mindig Makónak adott interjújában az idei terveiről is mesélt.
Kóczé Lajos, vagy ahogy az egész ország ismeri, Luigi volt a makói majális egyik sztárvendége. A koncert előtt lapunknak azt mondta, hogy mindig nagy örömmel jön haza szülővárosába, Makóra, hiszen itt élnek a szülei, a testvérei és rengeteg rokona, valamint Makón van az a közönség, amely szeretetével és viharos tapsával elindította az előadóművészi pályán.

Mindig örömmel lép fel szülővárosában. Luigi volt az egyik sztárvendég a Maros-parti majálison. Fotó: Makói Városi Televízió
„Keresztapja” Galambos Lajos
Luigi még 2002-ben robbant be a hazai könnyűzenei életbe. Előbb egy Zámbó Jimmy emlékműsorban szerepelt, majd a legendás Dáridó című műsor felfedezettje volt. A Luigi művésznevet is Lagzi Lajcsitól kapta. Az azóta eltelt bő két évtizedben számos könnyűzenei műsorban szerepelt, turnéival bejárta az országot, dalai öt szólólemezre és nyolc válogatásalbumra kerültek fel. 2019-ben Jimmy-díjas előadó lett. Az arany- és platinalemezes énekes romantikus számai több korosztályt is meghódítottak. A makói majálisra egy örökzöld slágerekből összeállított válogatással érkezett.
Marad a romantikus vonalon
– Most arra gondoltam, hogy egy kicsikét nosztalgiázok a makói közönséggel, ezért hoztam régi Luigi-dalokat, hoztam egy-két Jimmy-dalt is, régebbieket, és egy-két ismert dalt is. Remélem, hogy a közönségnek nagyon fog majd tetszeni – nyilatkozta mosolyogva lapunknak a fellépése előtt. Azt is elárulta, hogy két év elteltével hamarosan új dallal lép majd a közönség elé.

Idén három új dallal lepi meg a közönséget. Fotó: Makói Városi Televízió
– Általában tőlem megszokták azt a vonalat, hogy egy kicsit romantikus hangulatú dalokat írok, ez is egy ilyen hangvételű dal lesz, viszont egy kicsikét cifra lesz ez a dal, hiszen az egyik régebbi számomnak lesz majd a folytatása, de hogy melyiknek, azt még nem árulhatom el – tette hozzá sejtelmesen. Sőt, nemcsak május végén érkezik egy új dal a makói származású előadóművésztől, hanem ősszel is még kettő. A Jimmy-emlékturné is folytatódhat, ezzel kapcsolatban szintén május végén lesz egy nagy bejelentés. Addig pedig Luigi klasszikus dalaival lehet hangolódni a következő mozgalmas időszakra.