Márciusban jelentettük be, hogy nyereményjátékot indítunk, amelynek fődíja egy Kenzel márkájú kerékpár volt. Ahhoz, hogy ezt valaki megnyerhesse, el kellett küldenie nekünk e-mail-ben a szlogenünket. A mai napon, a makói majálison kihirdettük annak a nevét, aki megnyerte ezt a kerékpárt.
Több száz helyes válasz érkezett
A MindigMakó és a Makói Városi Televízió szoros együttműködésben dolgozik. Ami a tévében megjelenik, az az online hírportálunkon is, ám utóbbin a nap 24 órájában olvashatnak friss makói és térségi híreket. Kisistók Tímea, a Makói Városi Televízió divízióvezetője elmondta: a Kenzel bicikli megnyerésének feltétele az volt, hogy meg kellett írni e-mail-ben a szlogenünket (Velünk lesz teljes a nap), valamint a jelentkező nevét, illetve telefonszámát is mellékelni kellett. Hozzátette: rengeteg megfejtés érkezett, amik közül volt több helytelen, valamint hiányos jelentkezés is, hiszen voltak olyanok, akik nem írták meg nevüket és/vagy telefonszámukat. Végül 353 helyes válasz közül került ki a nyertes.

A közönség soraiból egy lelkes jelentkező húzta ki a nyertes nevét. Fotó: Nagy Dóra
A nyertes később veszi át nyereményét
A makói majális színpadán egy, a közönség soraiból jelentkező kislány húzhatta ki az üveggömbből a szerencsés nyertes nevét. A kerékpár tulajdonosa Szászik Róbert lett, aki a helyszínen nem jelentkezett, így nyereményét a jövő héten veheti át a Szegedi utcai Kenzel bicikliboltban.
Mit lehet tudni a Kenzel biciklikről?
Kádár Évától, a Tóth-Kása Autó Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk: az általuk felajánlott bicikli szlovák gyártású, ahogyan a náluk megtalálható többi kétkerekű is. Árulnak kiváló minőségű női-, férfi- és gyermekkerékpárokat is. Megtalálhatja álmai bicikliét az is, aki túrázni menne vele, de az is, aki a városi közlekedésre szeretné használni. Kádár Éva kiemelte: kívánságra egyedi színű bringákat is tudnak prezentálni a vásárlóknak.