Kezdőlap » Gondosórát kapnak májusban a 80 évesnél idősebbek

Gondosórát kapnak májusban a 80 évesnél idősebbek

Csaknem 17 ezer embernek kézbesíti a Magyar Posta

Jeszenszky Zoltán
0 hozzászólások
Gondosóra, 80 évesnél idősebbek előzetes igénylés nélkül is megkapják

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Gondosóra program. Májusban, előzetes igénylés nélkül, valamennyi 80 évesnél idősebb állampolgár megkapja az ingyenes eszközt – jelentette be szegedi sajtótájékoztatóján Juhász Roland, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. Csongrád-Csanád vármegyében csaknem 17 ezer embernek viszi házhoz a posta a készüléket.

A Gondosóra egy olyan ingyenes jelzőeszköz, amivel egy gombnyomásra közvetlen kapcsolatot lehet létesíteni az éjjel-nappal folyamatosan elérhető diszpécserközponttal. A 65 évesnél idősebbek igényelhetik, és már több mint 750 ezer állampolgár használja országszerte az egészségügyi vészhelyzetben életmentő készüléket.

A program indítása óta a készülék eddig negyvenezer alkalommal járult hozzá az életmentéshez, és csaknem félmillió esetben nyújtott általános segítséget.

Gondosóra, Szeged

Salgó László (balra), a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja és Juhász Roland, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője közösen tartott sajtótájékoztatót Szegeden. Fotó: Gémes Sándor/Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Juhász Roland, a Gondosóra program megvalósításáért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője Szegeden jelentette be, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a kormány által indított Gondosóra program: azok a 80 év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek a jelzőkészülékkel, előzetes igénylés nélkül megkapják az ingyenes jelzőkészüléket. Az intézkedés célja, hogy a legidősebb korosztály számára még könnyebben és gyorsabban elérhetővé váljon a Gondosóra által nyújtott támogatás, amely nem csak egészségügyi vészhelyzetben, hanem bármely egyéb esetben is segítséget nyújt.

Mit kell Önnek tenni?

Ha elmúlt nyolcvan éves, akkor semmit. Az ingyenes Gondosórát igénylés nélkül kézbesíti a Magyar Posta. Önnek csak a csomagokat kell átvenni, majd az abban található eszközt – a mobiltelefonokhoz hasonlóan – először töltőre kell helyezni, majd aktiválni.

Csongrád-Csanád vármegyében csaknem 17 ezer 80 évesnél idősebb személynek májusban szállítja ki a Magyar Posta a jelzőkészüléket.

Gondosóra: nemcsak életmentésre jó

„Nemcsak életmentésre alkalmas az eszköz, hanem általános jellegű problémák megoldására is. Előfordult olyan eset, hogy valaki eltévedt, és a diszpécserszolgálat tudta hazajuttatni, de olyan is, hogy egy idős hölgy tűzifa felaprításában kért segítséget, és a falugondnokkal összekötve megoldódott a kérése” – tette hozzá Juhász Roland.

Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy csak és kizárólag a Magyar Posta kézbesíti a Gondosórát, ezért az érintetteket arra kérte, hogy másoknak semmilyen személyes adatot ne adjanak meg.

Továbbá nagyobb fontos, hogy első alkalommal egy teszthívást indítsanak, ehhez legalább 4 másodpercig tartsák nyomva a készülék nyomógombját, így tudják felvenni a kapcsolatot a diszpécserszolgálattal adategyeztetés és a kontaktszemélyek megadása érdekében. A hozzátartozók pedig az ingyenes Gondosóra applikáción keresztül kísérhetik figyelemmel szeretteik biztonságát.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy