Folytatja a járdaprogramot, fellép a gyorshajtók és azok ellen, akik a körzetében illegális hulladékot raknak le. Pályázati támogatásból közutak felújítását, valamint a közvilágítás korszerűsítését tervezi – nyilatkozta a Makói Városi Televízió 7 híre című magazinműsorában Tóth Ferenc, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője.
![]()
Azért lett önkormányzati képviselő, hogy választókerülete legégetőbb problémáira megoldást találjon – hangsúlyozta a 7 híre című műsorban Tóth Ferenc. A közvilágítás, a járdák és a közutak állapotán, valamint a csapadékvíz-elvezetésen szeretne javítani az ötéves önkormányzati ciklusban.
Összetett körzet
A műsorban elhangzott, hogy a 4-es számú választókerület azért különleges, mert lakosságszám-arányosan ez talán Makó legkisebb körzete, ugyanakkor több részre bontható. A választókerületben található több, a belvároshoz közeli, hosszabb utca – mint például a Toldi, a Bajza, a Meskó és a Móra Ferenc utca. A körzetet a Tulipán utca választja két részre, és a képviselő szerint a Királyhegyesi utcától a 43-as út felé eső rész az elmúlt években talán egy kicsit kisebb figyelmet kapott.

Tóth Ferenc, a 4-es választókerület képviselője számolt be az elvégzett munkáról és a terveiről a 7 híre című műsorban. Fotó: Miklós András
A járdaprogram idén is folytatódik – hangsúlyozta Tóth Ferenc, aki hozzátette, hogy ha minden jól megy, pályázati forrásból közutak felújítására is lehetőség lesz, illetve azon is dolgoznak, hogy miként lehetne a régi, avítt közvilágítást új, ledes világításra cserélni.
Illegális hulladék
A képviselő a Makói Városi Televízió műsorában elmondta, hogy körzetében az illegális hulladéklerakás is gondot okoz. A lakók jelzik neki, ha valahol szemetet raknak le.
– Igyekszem minél gyorsabban reagálni, tekintettel arra, hogy ha egy picit is elalszunk, akkor a kis szemét holnapra egyre-egyre nagyobb lesz – mondta Tóth Ferenc.
Véget vetne a száguldásnak
Nemcsak az illegális hulladék, a gyorshajtók is problémát okoznak a választókerületben. A hosszabb utcákban 70-80 km/órás sebességgel is száguldanak a sofőrök. A képviselő arra emlékeztett, hogy a környéken kisgyermekes családok élnek.
– Sajnos, egyébként baleset is volt már ezen a részen, én magam videón is láttam ilyet, úgy hogy mindenféleképpen szeretném kérni a lakosságot, hogy a sebességet tartsuk be – mondta a műsorban. A problémát a képviselő-testület ülésén szóban, a Makói Rendőrkapitányság felé pedig írásban is jelezte, azt kérve mindenkitől, hogy a KRESZ-t tartsa és tartassa be.
Az adásban a Bajza utcai sokáig használaton kívüli iskola sorsa is szóba került. Tóth Ferenc elmondta, hogy több milliárd forintos állami támogatásból felújítják az épületet, amiben a huszonegyedik század követelményeinek is megfelelő szakképző iskolát alakítanak ki, amelyre majd mindenki büszke lehet.
