A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum intézményeit folyamatosan fejlesztik. Legutóbb a Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban volt egy jelentősebb korszerűsítés. Erről számolt be Ambrus Norbert kancellár és Forgó-Rózsa Mariann, az intézmény igazgatója egy keddi sajtótájékoztatón.
A Centrum egyik küldetése, hogy a munkaerőpiaci igényeknek megfelelve minőségi szakmai képzést nyújtson – fogalmazott Ambrus Norbert. A kancellár a HSZC Sághy Mihály Technikum és Szakképző Iskola kollégiumának az idei tanévben elvégzett felújítási és korszerűsítési munkálatairól tartott sajtótájékoztatón kiemelte: ezen cél érdekében évről évre azon dolgoznak, hogy a lehető legjobb körülmények között képezhessék a tanulókat, valamint arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a diákok a szabadidejüket is modern környezetben tölthessék el az intézményen belül. Tavaly például 24 darab számítógéppel és 6 darab okostáblával gazdagodott a Sághy. Ez azt is jelenti, hogy a csongrádi technikum minden tantermében már okostábla áll a diákok és a tanárok rendelkezésére, valamint az új beszerzésnek köszönhetően összesen 135 számítógépe van már az intézménynek.

Forgó-Rózsa Mariann igazgató és Ambrus Norbert kancellár a sajtótájékoztatón. Fotó: Kormos Tamás
A HSZC intézményei folyamatosan korszerűsödnek
Az eszközbeszerzés mellett az infrastrukturális fejlesztéseket is szem előtt tartja a Centrum vezetése, így tavaly ősszel a Sághyban átadták az új digitális közösségi alkotóműhelyt. Ilyen jellegű műhely a Centrum valamennyi intézményében áll a diákok és a leendő diákok rendelkezésére. Olyan eszközökkel ismerkedhetnek meg a fiatalok, mint a 3D-s nyomtató, a lézervágó vagy a CNC-marógép. A kollégiummal kapcsolatban a kancellár elmondta: az épület korszerűsítésének az első ütemét már 2023-ban megkezdték, a folyosó tetőszerkezetét újították meg, korábban több helyen beázott a födém. Ez a felújítást tavaly be is fejezték, melynek köszönhetően összesen 500 négyzetméternyi tetőszerkezetet tettek rendbe.
A kazánház is megújult
Az épület ipari gázkazánjait, valamint a keringető-szivattyúkat is megújították, valamint klímákkal látták el a tantermeket. A nagyobb vagyonbiztonság érdekében a diákok zárható szekrényeket kaptak az értékeiknek, valamint kamerarendszerrel látták el az intézményt. A kollégium zavartalan melegvíz-ellátásnak biztosítására egy új, 2 ezer literes tartályt szereltek be. A kollégiumi szobák ablakaira szúnyoghálók kerültek, valamint húsz szobában a teljes beépített régi bútorzatot újra cserélték. A 2024–2025-ös tanévben összesen 105 millió forintból került sor ingatlanfejlesztésre, valamint eszközbeszerzésre.

A kollégiumi szobák régi beépített bútorait újra cserélték. Fotó: Kormos Tamás
Otthonos kollégium
Forgó-Rózsa Mariann, a Sághy igazgatója a tájékoztatón arról beszélt, hogy a fenti felújítások és eszközvásárlások azért is nagyon fontosak a számukra, hogy a náluk tanuló diákok otthonos környezetben érezhessék magukat. Ha ez megvalósul, akkor a fiatalok sokkal jobban tudnak teljesíteni. A Sághy kollégiuma 120 férőhelyes, az iskolába járó diákok negyven százaléka veszi igénybe, de a város más intézményeibe járó fiatalok előtt is nyitva áll a létesítmény. Az igazgató szerint nagyon jó közösséget tudtak kialakítani a kollégiumban. A már említett bútorzatcsere pedig azért kiemelkedő az intézmény életében, mert az elmúlt 30 évben ilyen fejlesztésre még nem volt példa.