Már egészen kis korban verseket kell mondani a gyerekeknek, hogy megszeressék a költészetet, az irodalmat – fogalmazott Mentovics Éva. A költőnő a Kiszombori Dózsa György Általános Iskola oktató munkáját segítő Oláh Veronika Alapítvány meghívására érkezett a községbe. Mentovics Éva elmondta: nagy öröm számára, ha gyerekeknek tarthat író-olvasó találkozót.
![]()
A kiszombori Ady Endre Művelődési Ház nagytermében 120 kisdiák foglalt helyet, és lelkesen kapcsolódott be a számukra szervezett író-olvasó találkozóba. Mentovics Éva költőnővel beszélgethettek az alsó tagozatosok, akik egy kiállítással is meglepték a vendégüket, aki korábban Makót kereste fel. A gyerekek azon rajzait állították ki, melyeket a költőnő versei ihlettek.

Mentovics Éva rímei jelentek meg a gyermekrajzokon. Fotó: Kormos Tamás
Alapítványi segítséggel
A helyi iskola oktatói munkáját és az ott tanuló diákokat segíti az Oláh Veronika Alapítvány. A civil szervezet kuratóriumi elnökétől, Süliné Rácz Emőkétől megtudtuk: ők hívták meg és finanszírozták ezt a kulturális délutánt. Az alapítvány egyik célja, hogy rendszeresen olyan programokat szervezzenek a gyermekeknek, melyek a tudásukat bővítik és egyben kiváló szórakozási lehetőséget is kínál a számukra.
Helytörténet és sport összeolvadása
Az alapítvány nemrég indított el egy olyan sorozatot, melyben a sport és a helytörténet szorosan összekapcsolódik. Süliné Rácz Emőke kifejtette: az Ismerd meg falud kincseit! elnevezésű eseménykör lényege, hogy a diákokkal egyrészt megkedveltetik a rendszeres testmozgást – különféle sportos foglalkozásokat tartanak nekik –, másrészt pedig egy kis színes kiadványt készítettek a számukra, melyben részletesen bemutatják a község látnivalóit.

Versekkel köszöntötték a diákok a költőnőt. Fotó: Kormos Tamás
Mentovics Éva: a költészet csodája
Mentovics Éva szerint a költészet maga egy varázslat, a segítségével minden olvasónak, így a gyermekeknek is be tudják vele mutatni a körülöttük lévő világot, sőt, azon túl lévő birodalmat, a fantáziát. Az lenne a legjobb – fogalmazott a költőnő –, ha mindenki ráérezne ennek a csodájára.
Játszva oktatni
A találkozón a gyerekek is nagy szerepet kaptak, nemcsak a nézőtéren ülve figyelhették az eseményeket. Többen közölük felmentek a színpadra és a Mentovics Éva által írt verseket szavalva köszöntötték a költőnőt. Ezt követően kérdésekkel bombázták a vendégüket, nagyon sok mindenről, a versírásról, a múzsáról, az ihletről és a mindennapi munkáról kérdezték őt.
