Egy WC-pumpával hátulról leütötte, majd megpróbálta megerőszakolni az egyik életfogytiglani büntetését töltő elítélt a Szegedi Fegyház és Börtön egyik női munkatársát. A megtámadott nőnek azonban még maradt annyi ereje, hogy segítségért kiáltson. Három rab és a közelben dolgozó alkalmazottak siettek segítségére.
![]()
Rabok mentették meg a szexuális erőszaktól azt a nőt, aki a Szegedi Fegyház és Börtön – ahogy az ország már 140 éve ismeri, a Csillagbörtön – egyik irodájában dolgozott. Az egyik elítélt ugyanis elhatározta, hogy megerőszakolja a nőt, majd öngyilkos lesz. A férfi egy WC-pumpából ütőeszközt csinált, valamint egy lepedőt is csíkokra hasított, hogy azzal kötözze meg áldozatát. Az eset még 2023 augusztusában történt – tájékoztatta közleményében a Mindig Makót Grósz Tamás, a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.
Hátulról támadt a nőre
A rab takarítást színlelt a Csillagbörtön irodájában, majd egy óvatlan pillanatban hátulról leütötte a nőt, aki eszméleténél maradt, és ahhoz is volt ereje, hogy segítségért kiáltson. A közelben dolgozó alkalmazottak, valamint három rab sietett a nő segítségére.
Többszörösen visszaeső
Támadójával szemben most emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt. Ha a többszörösen visszaeső, életfogytiglani büntetését töltő férfi beismeri tettét és lemond a tárgyalásról, az ügyészség 10 év szabadságvesztés kiszabását kéri. A vádlott sorsáról a Szegedi Járásbíróság dönt majd,
