Más magyarországi kistelepülésekkel szemben Maroslelén nem csökken, hanem nő a lakosságszám. Drimba Tibor polgármester szerint ez egyrészt a kormányzati, másrészt pedig az önkormányzati segítségnek köszönhető. Emellett a község kiváló földrajzi elhelyezkedése is erősíti a betelepülési kedvet.
A kormányzati támogatási formák, a csok és a falusi csok megjelenése erősíti a maroslelei önkormányzat azon törekvését, hogy helyben tartsák a lakosságot, a növekvő lélekszám elérése a cél – fogalmazott Drimba Tibor. A polgármester hozzátette: az új kormányzati támogatási formákkal egyre több maroslelei él, köztük magánemberként ő is, hiszen három gyermeke van, így a saját bőrén is tapasztalja azt, mekkora segítség is ez a családok számára. A családoknak és az időseknek biztosított különféle kormányzati támogatások nemcsak az elköltözést állították meg Maroslelén, ami nagyon sok kistelepülésre volt jellemző, hanem éppen ellenkezőleg, növelték az új beköltözők számát.
Növekvő lélekszám: három város háromszögében
Maroslele földrajzilag is kiváló helyen fekszik, három város, Szeged, Hódmezővásárhely és Makó öleli körül, ráadásul az M43-as autópálya egyik le- és felhajtója a községtől mindössze 50 méterre van. A polgármester kifejtette: a gyors és jó megközelítésnek köszönhetően egyre több szegedi, vásárhelyi és makói költözik ki a nyugodt kistelepülésre, és innen járnak dolgozni az említett három városba. Makó a pár éve teljesen felújított főútnak köszönhetően 10 perc alatt elérhető Marosleléről, Szeged az autópályán pedig mindössze 15-20 perc. Makón hamarosan elindul a termelés az új élelmiszeripari csomagolóüzemben, Szegeden pedig épül a BYD, így mind a két városban új munkahelyek teremtődnek. Ettől azt várják a marosleleiek, hogy újabb beköltözők érkeznek hozzájuk.

Kell ennél jobb földrajzi fekvés? Fotó: Miklós András
Költözési kedv erősítése: megújuló otthonok
Otthonfelújítási támogatást is indított Magyarország kormánya, amit természetesen a marosleleiek is előszeretettel vesznek igénybe. Korábban a község önkormányzata biztosított a betelepülő családok számára telkeket, amelyeken azóta új házak épültek. A régebbi építésű ingatlanokat pedig fokozatosan újítják meg a lakosok. Ezek együttesen azt is eredményezték, hogy néhány év alatt nem csupán megállt a község lélekszámának a lassú fogyása, hanem örvendetes módon most már százzal több lakosa van a községnek, mint néhány évvel ezelőtt.

Drimba Tibor polgármester szerint jó úton halad Maroslele. Fotó: Miklós András
Önkormányzati bérlakások
Még az előző polgármester, Martonosi György idején adták át a községben a 7 lakásos önkormányzati bérházat. Azzal a céllal valósították meg ezt a kistelepülésekre annyira nem jellemző projektet, hogy ideiglenes otthonnal segítsék azokat a családokat, akik egyelőre még nem tudtak maguknak házat venni vagy építeni. Ez a lakhatási forma mind a mai napig népszerű a községben, ezért az önkormányzat tervei között szerepel, hogy újabb ilyen jellegű lakásokat alakít ki. Emellett két, már meglévő másik két önkormányzati bérlakás felújítását el is kezdték, az a terv, hogy ezeket a munkálatokat minél hamarabb befejezzék, és be tudjanak költözni a lakók.