A május 8-a és 11-e között rendezendő városnapokon adják át már hagyományosan a Makó Városáért Emlékplaketteket, valamint a Makó Város Emlékérmeket. A képviselő-testület a szerdai ülésén határozott arról, hogy az idén kiknek a munkáját ismerik el ezekkel a rangos díjakkal.
A törökök a 17. században szinte a földdel tették egyenlővé Makót, így a települést az elődöknek újjá kellett építenie. Ez a hatalmas munka 1699 májusában hozta meg a gyümölcsét, így ezt tekintik a város születésnapjának, mely 2025-ben már a 326. a sorban. Ezt a jeles eseményt a városnapok keretében ünneplik meg, és ilyenkor köszöntik a Makó Városáért Emlékplakett, valamint a Makó Város Emlékérem büszke jutalmazottait. A makói önkormányzat évről évre ezekkel jutalmazza azokat, akik kimagasló szolgálatot tettek a városért és közösségéért. Ahogy korábban, így most az április havi rendes testületi ülésükön döntöttek arról a képviselők, kiket díjazzanak.

A Dr. Mihálka György Vegyeskar emlékplakettet kap. Fotó forrása: a kar Facebook oldala
Makó Városáért Emlékplakett
Az idén hárman részesülnek ebben az elismerésben. Emlékplakettet fog kapnak dr. Sepp József főorvos, valamint a Dr. Mihálka György Vegyeskar és a Makói KirályTeam Kick-boksz Akadémia.

A Makói KirályTeam Kick-boksz Akadémia tagjai is a díjazottak között vannak. Fotó: Kormos Tamás
Makó Város Emlékérem
Ennek a díjnak több kategóriája is van. Rákóczi Ildikó rendőr alezredesnek Makó Város Közbiztonságáért, Martonosiné Görbe Erzsébet pedagógusnak, a „Fogadj el” Alapítvány elnökének Makó Város Nevelésügyéért, Zsámboki Erikának, a Hagymaház divízióvezetőjének és Forgó Géza történésznek, muzeológusnak Makó Város Közművelődéséért, Makó Jánosnak, a Makó Budo Klub kick-boksz szakosztálya vezetőjének Makó Város Sportjáért, Bárdi Lászlónak, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Makói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya osztályvezetőjének Makó Város Közszolgálatáért, illetve Kis Tiborné szociális asszisztensnek Makó Város Szociális Gondoskodásáért kategóriában ismerik el a munkáját.

Makó Jánosnak, a Makó Budo Klub kick-boksz szakosztálya vezetőjének Makó Város Sportjáért érmet adományoznak. Fotó: Makói Városi Televízió
Díjátadó a makói városnapokon
A díjakat a városnapok nyitányán, vagyis május 8-án 18 órától a Hagymaház színháztermében fogják átadni. Az ünnepségen a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara koncertezik Gábor-Nagy Árpád karnagy vezényletével.