Elutasította a Szegedi Törvényszék az anyai nagyszülők keresetét, és az édesapjuknál helyezik el az édesanyjuk halála miatt félárván maradt két makói gyermeket – tájékoztatta a bíróság sajtóirodája a Mindig Makót. A nagyszülőknek az államnak 30 ezer, míg az alperes gyámhatóságnak perköltségként 108 ezer forintot is fizetniük kell,
Édesanyjuk halála miatt lett félárva a két makói gyerek, akiket ideiglenesen az anyai nagyszülők vettek magukhoz.
Először a gyámhatóság döntött a makói gyermekelhelyezési ügyben
A szülők válása után a gyermekek anyjukkal Makóról Visegrádra költöztek, édesapjuk ebben az időszakban is tartotta velük a kapcsolatot. Az anyánál tavaly egy súlyos betegséget diagnosztizáltak, ezért a csonka család a nagyszülőkhöz költözött, akik a nő betegsége idején segítséget nyújtottak neki a gyermekek ellátásában. Édesapjuk viszont azt szerette volna, ha a gyermekeket ő gondozhatja, ezért akkoriban egy polgári per is indult.
Az anya halálát követően az édesapa kérelmére az alperesi gyámhatóság megállapította a férfi szülői felügyeleti jogának feléledését, és felhívta őt annak gyakorlására, míg a nagyszülőket kötelezte a gyermekek átadására. A gyámhatóság a döntését arra alapozta, hogy a gyermeket nevelő szülő halála esetén főszabály szerint a túlélő szülőt illeti meg a szülői felügyeleti jog gyakorlása, kivéve, ha a jogszabályban felmerülő kizáró ok merülne fel, vagy ellentétes lenne a gyermekek érdekeivel. .
Bírósághoz fordultak a nagyszülők
A gyámhatóság döntésével szemben az anyai nagyszülők keresetet nyújtottak be. Álláspontjuk szerint a gyámhatóság nem tett eleget a tényállás tisztázási kötelezettségének, továbbá a rendelkezésre álló bizonyítékokat is tévesen értékelte, nem vette figyelembe a gyermekek érdekeit és azok akaratát.
A bíróság a nagyszülők keresetét elutasította, mert azt állapította meg, hogy a gyámhatóság a tényállást megfelelően tisztázta és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján jogszerűen járt el, amikor felhívta az apát a szülői felügyeleti jog gyakorlására – írta közleményében a Szegedi Törvényszék sajtóirodája.
Hozzátették, a gyámhatóságnak az eljárása során nem a nagyszülők és az apa körülményeit kellett összehasonlítania, hanem a vizsgálatának kizárólag az apára, valamint a férfi és a gyermekek viszonyára kellett koncentrálódnia.
Környezettanulmány is készült
A gyámhatóság környezettanulmánya megállapította, hogy az édesapánál a gyermekek ellátásának és lakhatásának a feltételei adottak. Amikor a gyerekek tavaly nyáron három hetet töltöttek az apjuknál, akkor is arról számoltak be, hogy a kapcsolattartásokon jól érezték magukat, a lánygyermek 2024. évben többször is úgy nyilatkozott, hogy szeretne az édesapjával élni.
A Szegedi Törvényszék közleménye azzal zárul, hogy a bíróság a felperesek keresetében foglaltakat megvizsgálva megállapította, hogy a gyámhatóság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az apa korábban nem követett el a gyermekekkel szemben olyan súlyos cselekményt, mulasztást, ami miatt a gyermekek apa gondozásába kerülése az érdekeikkel nyilvánvalóan ellentétes lenne.