Már régi szokás az, hogy húsvéthétfőn a fiúk, férfiak meglocsolják nőnemű rokonaikat, barátaikat. Ezért cserébe régebben hímestojást kaptak, manapság általában csokoládét. De honnan ered a locsolkodás és a locsolóversek?
A locsolkodás hagyománya
A locsolkodás manapság korántsem olyan divatos, mint régebben, mondjuk 50 évvel ezelőtt, a hagyományt többnyire falvakban és vidéki városokban őrzik napjainkban. A szokás abból a korból ered, amikor az emberek a vízhez két fontos fogalmat csatoltak: megtisztítás és megújulás. Emellett azt a legendát kötik még ide, amikor a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
A legegyszerűbb sorok, amelyeket mindenki ismer
Általában az első locsolóvers napjainkban, amit egy fiatal legény, egy fiú megtanul, a következő:
„Zöld erdőben jártam,
kék ibolyát láttam,
el akart hervadni,
szabad-e locsolni?”
Locsolóversek szinte a kezdetek óta vannak, hiszen elképzelhetetlen, hogy a locsolkodó legények egy szó nélkül hajtották végre a gesztust. Ezek a népköltészeti alkotások sokat árultak el a fiúról, férfiról, hiszen megmutatta, hogy mennyire kreatívak rímfaragásban. Ezek közül többet továbbvittek a közösségek, sok rögzült és fennmaradt, generációról generációra hagyományozódtak.
Modern locsolóversek
A mai napig is keletkeznek ilyen versek, hiszen mindig aktualizálódnak, az adott politikai és társadalomrendszerhez igazodnak, amely a népköltészet szabadságát és sokszínűségét mutatja. Egy ilyen modern, újkeletű költemény is hoztunk:
„Van nálam egy kis pacsuli,
Leloccsintom magát.
Ha egy kicsi mázlija van,
Szereti a szagát.”
