Csaknem kétszáz embert gyűlt össze szombaton este a makói kórház előtt, hogy gyertyagyújtással fejezze ki szolidaritását az egészségügyi intézmény betegeivel és elbocsátott orvosaival. Bő három hete derült ki, hogy az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalássorozatnak Csongrád-Csanád vármegyei szálai is vannak, és a vásárhelyi kórház kettő és a makói kórház öt dolgozója érintett az ügyben.
A közösségi médiában politikától független eseményként meghirdetett gyertyagyújtással az esemény szervezői azt akarták kifejezni, hogy szolidaritást vállalnak a makói kórház betegeivel és az ártatlanság vélelme nélkül elbocsátott orvosokkal. A csendes megemlékezésen beszédek nem hangozottak el, bő félóra elteltével az emberek el kezdtek hazaszállingózni.

Szombaton este gyújtottak gyertyákat a betegekért és az elbocsátott orvosokért. Fotó: Miklós András
Orvosokra vetült a gyanú
A makói kórház körüli botrány bő három hete robbant ki, amikor kiderült, hogy a helyi intézmény öt dolgozója is érintett az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben. A munkatársak közül hárman a sebészeti osztály szakorvosai voltak, az intézmény velük szemben megtette a szükséges munkajogi lépéseket, azaz elbocsátotta őket.
A kórház működik
Kallai Árpádot, a kórházat működtető Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója akkor a Mindig Makó megkeresésére azt válaszolta:
„A folyamatban lévő nyomozásra tekintettel jelenleg nem áll módunkban a nyomozás részleteiről tájékoztatást adni. A betegellátás az intézményben folyamatos és biztosított, minden szükséges szakember rendelkezésre áll a megfelelő ellátás érdekében.”
Nem zárt be a sebészet
A makói kórház sorsa a képviselő-testület március 26-i ülésén is szóba került. Nagy Jenő, az intézmény főorvosa azt mondta, hogy a folyamatban lévő rendőrségi ügyről nem tud tájékoztatást adni, nincs róla információja, majd hozzátette:
„Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy jelen pillanatban is működik a sebészetünk és a rehabilitációs osztályunk is, és azon vagyunk, illetve dolgozunk, hogy továbbra is így legyen. Tehát a kieső emberek pótlása jelenleg folyamatban van, és biztató jelek vannak rá, hogy ugyanígy fogunk tovább működni” – közölte a képviselőkkel.
Három éve kezdődött a szövevényes ügy
A gyógyászati segédeszközökkel elkövetett csalássorozat vizsgálata még 2022-ben kezdődött. A nyomozás az egész országot lefedte, a jelenlegi adatok alapján a kár meghaladja a 6 milliárd forintot. A rendőrök országszerte 124 embert hallgattak ki gyanúsítottként: 50 orvost, 7 egészségügyi dolgozót, 22 cégvezetőt, 39 céges alkalmazottat és 6 intézményvezetőt.