Tilos lesz Magyarországon a 18 évesnél fiatalabbaknak energiaitalt eladni vagy kiszolgálni – erről döntött kedden a magyar országgyűlés. Ha valaki mégis megteszi, akkor akár egy évre is eltilthatják az energiaitalok, dohánytermékek és az alkoholos italok forgalmazásától, a visszaeső üzleteket pedig 30 napra is bezárathatják.
A gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvényjavaslatot egyhangúlag, azaz 174 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el keddi ülésnapján a magyar országgyűlés. A jogszabálytervezetet a kormánypártok mellett valamennyi ellenzéki és független képviselő, valamint a német nemzetiségi szószóló is támogatta.
A kereszténydemokrata Hollik István és Nacsa Lőrinc még tavaly áprilisban benyújtott törvényjavaslata megtiltja, hogy a 18 éves fiatalabbaknak energiaitalt eladjanak vagy kiszolgáljanak. A parlament által elfogadott jogszabály a tiltást megszegő üzletek szankcionálásáról is dönt.
A szankciókról is döntöttek
Ha egy üzlet egy üzlet a törvényt megszegi, akkor egy évre is eltilthatják az energiaitalok, dohánytermékek, alkoholos italok, illetve szexuális termékek forgalmazásától. Ha három éven belül ismételten lebukik, akkor a visszaeső üzletet 30 napra is bezárathatják.
Energiaital: már júniustól betilthatják
A törvényt azzal indokolták, az elmúlt évek táplálkozás-egészségügyi tendenciái rávilágítanak arra, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló energiaital-fogyasztás súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz. A szabályozással a fiatalokat akarják megvédeni az energiaitalok túlzott fogyasztásának káros hatásaitól.
A gyermekek egészségének megőrzéséről szóló törvény a kihirdetése, vagyis a Magyar Közlönyben való megjelenése után 30 nappal lép hatályba, azaz várhatóan már júniusban tilos lesz fiatalkorúaknak energiaitalt értékesíteni az országban.