Kezdőlap » 44 diák ballagott el a makói JUGYU-ból – galériával

44 diák ballagott el a makói JUGYU-ból – galériával

Ballag már a vén diák…

Nagy Dóra
1 hozzászólás

A makói Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolából 44 diák ballagott el szerda délután. A három osztályból kettő technikumi, így az azokba az osztályokba járó tanulók még egy évet maradnak az intézményben az érettségit követően. Az ünnepségen több elismerést is átadtak, többek között az Angyalsóhaj Alapítvány díját is.

Vannak, akik mennek, de vannak, akik maradnak

A Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola igazgatójától, Aszódiné Pernye Szilviától megtudtuk: az összes diák, aki szerdán ballagott el,  megírja a hétfőn kezdődő érettségit. Ám amíg a gimnáziumi képzésben részt vevő diákok hagyományos vizsgát tesznek, addig a technikumi ágazatban tanulók előrehozott érettségit tesznek magyar nyelv és irodalom, matematika, valamint történelem tantárgyakból. A gimnazisták ezt követően továbbtanulhatnak, míg a rendészet-közszolgálat és az egészségügy-szociális ágazat tanulói a 13. évfolyamba lépnek szeptembertől. Az intézményvezető kiemelte: a pedagógusok már kilencedik osztálytól kezdve tudatosan készítik fel a tanulókat az érettségire.

Talpas Petra, intézményi lelkész, Aszódiné Pernye Szilvia igazgató és Gerzanits Nikoletta igazgató-helyettes. Fotó: Nagy Dóra

Tehetséges tanulók

Az intézményen való végigvonulást, valamint a fiatalabb diáktársaktól való elköszönést egy ünnepség követte a Belvárosi Református Templomban. Itt Talpas Petra, intézményi lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután zenés előadásokra, a ballagó diákok által írt beszédek felolvasására, illetve a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, végzős tanulók díjazására, méltatására került sor.

A ballagó diákok. Fotó: Nagy Dóra

Több díjat is átadtak

Két díjat is átadtak az ünnepségen. Az egyiket most először, amely a fenntartói dicséret volt. Ez egy olyan tanulót illet, aki példaértékű életével, szorgalmával, kitartásával és kiváló tanulmányi eredményével az intézmény hírnevét öregbíti. Az oklevelet Adai-Simon Vivien vehette át. A másik pedig az Angyalsóhaj Alapítvány kitüntetése, amely mellé egy ötvenezer forint értékű jutalom is jár. Ezzel a díjjal a szervezet célja az, hogy felkarolják a tehetséges fiatalokat. Ezt Jeszenszky Diána, az Angyalsóhaj Alapítvány jogi ügyekért felelős kuratóriumi tagja adta át, amelyet idén Nadobán Alex érdemelt ki. A fiatal, tehetséges tanuló megosztotta: a rendészet-közszolgálat ágazat elvégzését követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait.

Nadobán Alex vehette át az Angyalsóhaj Alapítvány díját idén. Fotó: Nagy Dóra

Az ünnepségről készült galériánkat itt tekinthetik meg:

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy