Drimba Tibor 18 éven át dolgozott a büntetés-végrehajtásban, és az ott szerzett tapasztalatokat 2013 óta adja át a fiataloknak. A maroslelei polgármester bűnmegelőzési előadásokkal járja az ország iskoláit, szerdán Kiszomboron beszélgetett a diákokkal.
![]()
A kiszombori iskolások nagyon sok hasznos tudás birtokosai lehetnek a tantervben előírtakon túl, hiszen az intézmény vezetése rendszeresen hív meg különféle témában szakembereket. Vízhányó Mária igazgatóhelyettes kifejtette: a sok újdonság mellett évről évre visszatérő rendezvényük például a most is megtartott bűnmegelőzési előadás. Ahogy korábban, így most is Drimba Tibor maroslelei polgármestert hívták meg, hogy megtartsa a rendhagyó tanóráját, aki bűnmegelőzési tanácsok tucatjaival érkezett.

Drimba Tibor szerint kiemelten fontos a figyelem felkeltése. Fotó: Kormos Tamás
Bűnmegelőzési tanácsok a polgármestertől
Drimba Tibor maroslelei polgármester járja az ország iskoláit, hogy a gyerekeket, fiatalokat érintő veszélyekre és a megelőzésükre hívja fel a figyelmet. Hozzátette: a kábítószer-fogyasztás egy igen fajsúlyos téma az előadásai során, ezért üdvözli az e téren hozott kormányzati szigorítást, valamint Czirbus Gábor makói alpolgármester által életre hívott Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot.
Amikor kattan a bilincs
A polgármester mind a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápol az egykori kollégáival, így több esetben ők is elkísérték egy-egy előadására. Ilyenkor nagyon sok kényszerítőeszközt is kipróbálhatnak a gyerekek, beülhetnek a rabszállító autóba, és olykor még a bilincs is kattan a csuklójukon.

A diákok minden újra nyitottak. Fotó: Kormos Tamás
Rendszeres visszajelzések
Ezek az előadások természetesen interaktívak, vagyis is nagyon fontos, hogy a hallgatóság is merjen kérdezni, illetve elmondják – ha van – a személyes élményeiket. Drimba Tibor kiemelte: eleinte nem is gondolta volna, hogy néhány gyermekben milyen félelmek lappanganak, az előadások során megnyílnak, és utána, négyszemközt, olyan dolgokba is beavatják, amit másnak talán soha el nem meséltek.
Tízezer diák
Ezek a találkozások nagyon fontosak – fogalmazott Drimba Tibor, aki azt szeretné, ha minél több helyre el tudna jutni. Pontos felmérést nem végzett, de úgy számolja, hogy az elmúlt 12 esztendőben minimum tízezer tanulót már meg tudott szólítani.
