Székkutas külterületén közúti ellenőrzés miatt állították meg azt a 40 éves férfit, akinek az autójában kábítószergyanús anyagokat, az adagolásukhoz és az előállításukhoz szükséges eszközöket, vegyületeket találtak a rendőrök. Az eset még március 19-én éjszaka történt, de csak most hozták nyilvánosságra.
![]()
Sok mindenre számítottak az egyenruhások, de arra nem, hogy éjszaka Székkutason közúti ellenőrzés miatt megállított férfi autójában mi mindent találnak. A sofőr Orosházára tartott, amikor megállították a rendőrök. A kocsi átvizsgálásakor egy „házi droglabor” került elő, vagyis az egyenruhások zöld növényi törmeléket, gumókat, kábítószergyanús fehér masszát, illetve barna, gyanta állagú anyagot, tablettákat, tasakokat, műanyag- és üvegtégelyeket, csipeszt, mérleget, pipettát, tölcsért, valamint kábítószergyanús anyaggal szennyezett eszközöket, köztük fapálcákat és kanalakat is találtak.
Saját magának kotyvasztotta
Az orosházi lakost a rendőrök mintavételre is előállították, a 40 éves férfi szervezetében marihuána, amfetamin, illetve ecstasy nyomait mutatták ki. A nyomozók a lakását is átvizsgálták. A házkutatás során, ahol újabb bizonyítási eszközöket foglaltak le. Felmerült a gyanú, hogy a drogokhoz nemcsak vásárlás útján jutott hozzá, hanem azokat saját maga állította elő. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai az orosházi férfit őrizetbe vették, akinek kábítószer birtoklás vétsége miatt kell felelnie. A hatályos törvények szerint a bíróság akár két évre is a börtönbe küldheti.
Előbb a makói tolvajok, majd a dílert kapták el
Legutóbb arról írtunk, hogy makói fiatalok kéziszerszámokat és akkumulátort loptak egy gépkocsiból, de hamar lebuktak. Az egyikük rendőrségi kihallgatásán nemcsak a lopást ismerte be, hanem azt is elmondta, hogy az akkumulátort kristály nevű drogra cserélték be. A rendőröknek több sem kellett, néhány óra múlva a drogdílert is elfogták, akinek pénzmosás és kábítószer-kereskedelem miatt kell majd felelnie.






