2025. május 15, csütörtök
Zsófia, Szonja névnap
Kezdőlap » Népszavazást kezdeményez a szabadkígyósi Wenckheim-kastély átvételéről a hódmezővásárhelyi Fidesz

Népszavazást kezdeményez a szabadkígyósi Wenckheim-kastély átvételéről a hódmezővásárhelyi Fidesz

Munkatársunk
0 hozzászólások
Szabadkígyós, Wenckheim-kastély, fotó: Borka Péter

Népszavazást kezdeményeznek arról, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat átvegye-e a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartását, üzemeltetését és fejlesztését – közölte az MTI tudósítása szerint Markó Csaba, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a város közgyűlésének szerdai ülésén.

A politikus azt mondta, jelenleg még hiányoznak a műemlék nyereséges működtetéséhez szükséges feltételek, a megfelelő méretű rendezvényhelyszín, a kiszolgáló helyiségek, a szállásként használható szobák – tudósított az MTI. Ezek megteremtéséhez jelentős – nem pár száz millió forintos – befektetésre van szükség, amit a város anyagi lehetőségei nem tesznek lehetővé.

A hódmezővásárhelyieknek kell dönteniük arról, hogy a városnak szüksége van-e a településtől 70 kilométerre egy kastélyra – hangsúlyozta a képviselő.

Nyilvánosságra hoznák a pályázati anyagot

Szél István (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, vásárhelyieknek joga van véleményt nyilvánítani egy, az önkormányzat gazdálkodását ilyen hosszú távon és nagy mértékben érintő kérdésről. Mint mondta, bízik benne, hogy a városvezetés nem fogja akadályozni a népszavazás megtartását. A politikus azt kérte, hogy az önkormányzat pályázati anyagát hozzák nyilvánosságra.

Wenckheim-kastély, Szabadkígyós

Az impozáns Wenckheim-kastély 1875 és 1879 között épül Ybl Miklós tervei alapján. Fotó: Borka Péter

Márki-Zay Péter (MMM) polgármester örömét fejezte ki, hogy a kastélyról kiírt pályázat során olyan döntés született, amely lehetőséget ad arra, Hódmezővásárhely megmentsen egy jelentős nemzeti értéket. Szavai szerint a város így tízmilliárdos vagyonnal gazdagodna. A nyereséges működtetésből és pályázatokból az ingatlan fenntartása és felújítás is megoldható lenne – tette hozzá.

A polgármester elmondta, az önkormányzat nyertes pályázatában tíz év alatt egymilliárd forintos felújítást vállalt.

A politikus szerint a kastély üzemeltetése kemény munkával nyerseségessé tehető. 200-250 millió forintos bevételt szavai szerint „játszi könnyedséggel” elérhetne a kastély, amennyiben a belépti díjakat a környék hasonló látványosságainak szintjére emelnék, megfelelő marketingtevékenységet végeznének, az épület pedig reális bérleti díj esetén esküvői helyszínként is hasznosítható lenne.

Wenckheim-kastély, Szabadkígyós, műemlék

Közkedvelt helyszíne az esküvőknek. Fotó: Borka Péter

A polgármester közölte, az emelet harminc – még felújításra váró – vendégszobájának megnyitása pedig további munkahelyeket teremthetne a szabadkígyósiaknak, és növelné az intézmény bevételeit is.

Milliárdokat kellene a kastélyra költeni

Lázár János építési és közlekedési miniszter korábban a kastély fejlesztéséről elmondta, eddig nem készült el az emelet és a melléképületek felújítását, amelyre még mintegy 7,7-8,6 milliárd forint között kellene költeni.

A politikus becslése szerint a műemlék rekonstrukciójának befejezésére és az üzemeltetésre a következő tíz évben mintegy 8-10 milliárd forintot kell fordítani.

A második világháború után államosították

A Békés vármegyében található szabadkígyósi kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették a historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, amelyet a kor legmodernebb technikai vívmányaival szerelték föl. A kastélyt a második világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 3,2 milliárd forint hazai és uniós forrásból.

 

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy