Kezdőlap » Hamarosan megújul 3 makói óvodaépület

Hamarosan megújul 3 makói óvodaépület

Modern külsőt öltenek

Nagy Dóra
2 hozzászólás

Makó Város Önkormányzata kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a városban élő gyermekeket a lehető legjobb és legmegfelelőbb környezetben neveljék és oktassák. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik a nevelési és oktatási intézményeket. A Makói Óvoda három tagintézménye újulhat meg, összesen 857 millió forint állami támogatásnak köszönhetően. A felújítások az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Szépen, sorban haladnak

A munkálatok elsőként a Kálvin téri és a Hold utcai tagintézményben kezdődnek, összesen 586 millió forintból. A beruházás idejére a két tagintézménybe járó óvodásokat, összesen 11 csoportnyi gyereket és a dolgozókat átköltöztetik a Szegedi utca 2-4. szám alatti épületbe. Az ideiglenes helyszín korszerűsítése jó ütemben halad, a mosdók már elkészültek. A két óvodai épület teljeskörű felújítása 14 hónapot vesz igénybe. A Makói Óvoda harmadik tagintézménye, a Kassai utcai is megújul. Ennek a beruházásnak a költsége 271 millió forint. Ez a fejlesztés várhatóan az év második felében kezdődhet el és a tervek szerint 12 hónapot vesz majd igénybe. Mind a három tagintézmény esetében nem csak az épületeket korszerűsítik, hanem jelentős összegeket fordítanak eszközbeszerzésre is.

Kálvin téri óvoda

A Makói Óvoda Kálvin téri épületének látványrajza

Teljes megújulás

A projekt során az épület homlokzati hőszigetelést kap, kicserélik a külső nyílászárókat és a teljes tetőszerkezetet. Az épületben tűzjelző-rendszert építenek ki. A meglévő tálalókonyha teljes egészében felújításra kerül, itt válaszfalakat építenek be a jogszabályi elvárások alapján. A villamoshálózatot részben felújítják, új kapcsolók, dugaljak kerülnek beépítésre a csoportszobákban, valamint a kiszolgáló helyiségekben energiatakarékos lámpákat helyeznek el. Az épület tetején napelem-rendszer kiépítése fog megtörténni, ami jelentősen csökkenti az energiaköltségeket. Az épület teljes egészében akadálymentesített lesz, és kialakítanak egy akadálymentesített mosdót is. A belső burkolatok, szaniterek cseréje, valamint festési munkálatok kivitelezése is meg fog megtörténni. Mindezek mellett eszközbeszerzésre is lesz lehetőség, melynek költsége bruttó 30 millió forint, többek között bútorok, szőnyegek, függönyök, kültéri játékok, informatikai- és tornaeszközök, konyhai gépek, valamint fejlesztő játékok kerülnek beszerzésre.

A harmadik épület is már folyamatban

A Kassai utcai épülettel kapcsolatban a támogatási szerződés megkötése megtörtént, március 12-vel lépett hatályba. Jelenleg a közbeszerzési szakértővel folynak az egyeztetések arról, hogy milyen módon tud sikeresen kiírásra kerülni a közbeszerzés. A szülőket ezzel kapcsolatban április hónapban fogják sajtónyilvánosan tájékoztatni a Kassai utcai épület tornatermében.

Kassai utcai óvoda látványterv

A Makói Óvoda Kassai utcai épületének látványtervei

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy