Kezdőlap » Barátságos négylábúval tartottak kutyaterápiás foglalkozást

Barátságos négylábúval tartottak kutyaterápiás foglalkozást

Kutyával egy mosolyért

Nagy Dóra
0 hozzászólások
kutyaterápiás foglalkozás, Makó, fotó: Nagy Dóra

Terápiás foglalkozást tartott a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány vezető kiképzője a Bárka Református Óvodában, ahol a kicsik mellé a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola középiskolai diákjai is becsatlakoztak. Az óvodások játszhattak a terápiás állattal, míg a nagyobbak a foglalkozás fortélyait igyekeztek ellesni.

 

Már nem először tartottak kutyaterápiás foglalkozást a Bárka Református Óvodában, ám idén jött az ötlet arra vonatkozóan, hogy a társintézményüket, a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola diákjait is bevonják. A vezető kiképző a nagycsoportosoknak és a középiskolásoknak egy labrador segítségével tartott játékos előadást.

Mike egy vizsgázott terápiás állat, aki nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni, óvodákban és iskolákban szokott részt venni fejlesztő- és élményfoglalkozásokon – tudtuk meg Szokolné Igaz Enikőtől.

kutyaterápiás foglalkozás, Makó, Bárka Református Óvoda

Mike, a terápiás labrador szeret gyerekekkel foglalkozni. Fotó: Nagy Dóra

Az ideális terápiás kutya

A terápiás kutyává válást hosszú kiképzés előzi meg, ideális esetben már kölyökkorban elkezdődik a folyamat. Kulcsfontosságú, hogy az állat emberközpontú, barátságos, magabiztos legyen, emellett el kell viselnie a magas zajszintet, és meg kell, hogy legyen benne az a képesség, hogy étellel, jutalomfalattal motiválható legyen.

kutyaterápiás foglalkozás, Makó

Az óvodások kifejezetten kedvelik az ilyen foglalkozásokat. Fotó: Nagy Dóra

Hogyan zajlik egy ilyen terápia?

Szokolné Igaz Enikő, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány Dél-Alföld régió vezető kiképzője elárulta: mindig van egy óraterv a fejében, amit követ, ám ha nem ismeri a célcsoportot, vagy ha nem rendszeresen járnak az adott helyszínre, hanem csak egyszeri élményterápiáról van szó, akkor szükség van arra, hogy rugalmas legyen, és a gyerekekhez igazodjon, hogy minél hatékonyabban be tudja vonni őket.

kutyaterápiás foglalkozás, Makó, Bárka Református Óvoda, fotó: Nagy Dóra

Szokolné Igaz Enikő, a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány Dél-Alföld régió vezető kiképzője Ciklonnal, a border collie-val. Fotó: Nagy Dóra

A gyerekek és a négylábúak barátsága

A Bárka Református Óvoda igazgatójától, Barta Szabó Mónikától megtudtuk: nagyon szeretik a kicsik az ilyen jellegű foglalkozásokat, sok mindent magukkal visznek egy-egy ilyen alkalom után.

Kiemelte: ezek a foglalkozások a gyerekeket állatszeretetre nevelik, emellett, ha valamilyen oknál fogva valamelyik óvodás fél a kutyáktól, azoknak ad egy löketnyi bátorságot és magabiztosságot a terápia. nem utolsó sorban pedig a legfontosabbat adják nekik a kutyák, egy óriási mosolyt.

A középiskolások is becsatlakoztak

A Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolából érkező egyik diák, Szenek Nikolett stábunknak elárulta: feldobta a napját a kutyaterápiás foglalkozás, amiből sokat is tanult, ezt a tudást pedig a későbbiekben is hasznosítani tudja. Elárulta: rendészeten tanul, ahol pszichológiával is foglalkoznak, azon belül pedig tanulták az állatokkal és a gyermekekkel való bánásmódot. Ezzel a terápiával a gyakorlatban is megtapasztalhatták a fiatalok a foglalkozás pozitív hatásait, amelyet majd a jövőben munkájuk során is tudnak kamatoztatni.

kutyaterápiás foglalkozás, Bárka Református Óvoda Makó

A középiskolások is élvezték az órát. Fotó: Nagy Dóra

Az alapítvány tervei

A Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány a továbbiakban is szeretné folytatni az együttműködést a két intézménnyel, sőt, még inkább szeretnének nyitni a középiskolások felé.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy