Kezdőlap » Két JAG-os diák jutott tovább az OKTV döntőjébe

Két JAG-os diák jutott tovább az OKTV döntőjébe

Kiemelkedő teljesítmények

Kormos Tamás
1 hozzászólás
József Attila Gimnázium, Makó, diákok, tanulámnyi verseny

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) a legismertebb és legrangosabb vetélkedő hazánkban. Tantárgyanként több ezer tanuló jelentkezik a megmérettetésre, de a döntőbe már csak a legjobbak juthatnak. A második fordulóba a makói József Attila Gimnáziumból hat diák ment tovább, közülük ketten pedig már az áprilisi döntőre készülnek.

 

Már az is komoly sikernek számít, ha valamelyik diák tovább jut az OKTV második fordulójába, hiszen többezer tanuló méri össze tudását ezen a megmérettetésen. Ezt a kihívást hat JAG-os diák is teljesítette.

A döntőbe általában tantárgyanként harminc tanuló jut be, a makói intézményből pedig két diáknak sikerült teljesítenie a második fordulót.

Makó, József Attila Gimnázium, OKTV, Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny

A Makói József Attila Gimnázium két növendéke is bejutott az OKTV áprilisi döntőjébe. Fotó: Németh Csaba

Babitsból jeles

Az egyik tanuló Fári Dezső Attila, aki magyar irodalom tantárgyból teljesített kiválóan a versenyen. Miután megtudta, hogy bekerült a második fordulóba, masszív felkészülés vette kezdetét: felkészítőtanárával, Kissné Hős Orsolyával közösen átnézték Babits Mihály életrajzát, irodalomtörténeti munkásságát, versesköteteit, emellett egyénileg is sokat készült.

A jagosok földrajzból is jók

A másik diák Tari Endre, aki földrajzból remekelt. Előző tanévben előrehozott emelt szintű érettségit tett a tantárgyból, ezt a tudást igyekezett hasznosítani, valamint felkészítőtanárával, Szilágyi Rékával készült a megmérettetés második fordulójára.

Budapestre készülnek

A döntő április 9-én, Budapesten lesz, ahol a két tanuló az ország legjobbjaival méri össze tudását. Ezt a fordulót már szóbeli felelettel kell teljesíteni.

 

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy