Kezdőlap » Gulyás Gergely: kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben

Gulyás Gergely: kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség novemberben

Átlagosan csaknem negyvenezer forint

Munkatársunk
0 hozzászólások

A kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

Az MTI tudósítása szerint Gulyás Gergely elmondta, a kormány szerdai ülésén meghallgatta a jegybank új elnökét, aki ismertette a jegybank prognózisait. Hozzátette: a kormány 4,5 százalékos inflációval számol az idei évre, ahogy a jegybanki inflációs prognózis is legalább 4,5 százalékos. Ebből az a jogi kötelezettsége is származik a kormánynak, hogy kiegészítő nyugdíjemelést fizessen, erre a célra több mint 90 milliárd forintot különítettek el – jelezte.

A 4,5 százalékos inflációval számolva, novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő emelésre lesz szükség. Ez az átlagnyugdíj esetén 39 600 forintot jelent – közölte.

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kormányinfó, nyugdíjemelés

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, a Karmelita kolostorban. A tárcavezető szerint nyugdíjemelés jöhet novemberben. Fotó: MTI

Kiemelte: az inflációs adat az előrejelzésnél kedvezőbb is lehet, elsősorban azért, mert hatályba léptek az árcsökkentő kormányzati intézkedések.

Az árrésszabályozás bevezetése az eddigi tapasztalatok alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket: 874 terméknél csökkentek az árak, átlagosan 17,5 százalékkal – közölte.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy