Március 20-án ünnepeljük a Boldogság világnapját. Az ENSZ kezdeményezésére 2013 óta minden évben ezen a napon hívják fel a figyelmet arra, hogy a boldogság és a jólét ugyanolyan fontos célja kell legyen a társadalmaknak, mint a gazdasági fejlődés.
A Szikszai György Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsődében a diákok egy flashmobbal ünnepelték a világnapot. Az alsósok egy mosolygós arccal, a felsősök pedig egy szívformával a kezükben alakítottak ki alakzatokat.
Bertus Barcza Csabáné, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta:
,,Azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy ha odafigyelünk az üzenetekre, forgatjuk a Bibliát, követjük a keresztény pedagógia útmutatásait, és elfogadjuk a kollégáink, valamint a család támogatását, akkor olyan diákokat nevelhetünk, akik felnőttként boldog és kiegyensúlyozott életet élhetnek.”