Bár sosem volt rendőr, mégis annak adta ki magát egy harmincas évei elején járó férfi, aki hivatalos személyként eljárva egy balesetnél is helyszínelt. Sőt, még bírságot is kiszabott! Az álrendőrt végül a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség kommandósai fogták el. A bíróság, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt tartóztatta le az álrendőrt.

Váratlan találkozó: lakásán lepték meg a „kollégák” a fővárosi álrendőrt. Fotó: Magyarország Ügyészsége
A férfi még tavaly decemberben, egy főváros környéki településen azután adta ki magát rendőrnek, hogy egy közlekedési balesetbe botlott. A Központi Nyomozó Főügyészség azt írta, hogy ezután rendőri intézkedést színlelt. A baleset résztvevőit arra utasította, hogy a forgalom zavartalansága érdekében, álljanak félre, majd elkérte az irataikat és úgy tett, mintha a rendőrség tevékenységirányító központjával egyeztetne.
Az álrendőr egyikük sofőrnek azt mondta, hogy gyorsan hajtott, és nem tartotta be a követési távolságot, ezért szabálysértés miatt feljelenti, sőt, azt is mondta, hogy arra gyanakszik, a sofőr a baleset előtt alkoholt fogyasztott. Miközben az álrendőr elküldte baleseti bejelentő nyomtatványt szerezni, a másiknak azt mondta, hogy ha fizet, eltekint a büntetéstől.
Mivel a sofőrnél nem volt készpénz, azt javasolta neki, hogy akkor a barátnője bankszámlájára utaljon. A sofőr meg is tette ezt, harmincezer forintot küldött, amit az álrendőr egy bankautomatából még aznap este fel is vett.
A nyomozó ügyészség elrendelte az álrendőr őrizetbe vételét, gyanúsítottként hallgatta ki. A férfi, aki büntetőeljárás és bűnügyi felügyelet alatt követte el a bűncselekményt, beismerő vallomást tett. Az ügyészség a harmincas éveiben járó férfi letartóztatását is indítványozta, a döntés egyelőre nem jogerős.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat által készített videón a férfi elfogása látható: